– A Honvéddal kapcsolatban csak a szép emlékeket szeretném magammal vinni: a 2017-es bajnoki cím felejthetetlen élmény, s az is csodás emlék, hogy ebből a klubból lehettem először válogatott 2018 októberében Észtország ellen. Szívesen gondolok vissza két, Ferencváros elleni bajnokira is: tíz éve, negyedik NB I-es bajnokimon előbb lábbal, majd fejjel állítottam meg a labdát a gólvonalon – ez a megoldás mutatkozott a leginkább kézenfekvőnek... A másik meccset pedig 2016 februárjában rendezték: nyertünk kettő egyre, az első gólt én jegyeztem úgy húsz méterről, a jobb felső sarokba bombáztam. Az sem volt mindennapi érzés a napokban, amikor kipakoltam a szekrényemet az öltözőben, de a legmeghatóbb pillanatokat a Bozsik-stadion búcsúztatójáról őrzöm, partjelzőként dolgozhattunk a szintén távozó Nagy Gergővel azon a meccsen, rengeteg szurkoló és klublegenda tette tiszteletét. Ott nőttem fel, ott töltöttem az akadémiai éveket, ott vált belőlem élvonalbeli futballista. Ezek olyan pillanatok, amelyeket sohasem felejt el az ember. Az biztos, még meg kell szoknom, hogy nem Kispestre, hanem Angyalföldre kell mennem edzésre, eddig még nem voltam annyira fáradt és figyelmetlen, hogy véletlenül a Magyar Futball Akadémiára tévedjek... Biztos vagyok benne, az új kihívás és impulzus jó hatással lesz rám, és segíthetek a Vasasnak. Tetszett, amit Nagy Miklós sportigazgató felvázolt, szép jövőképet festett fel, ez döntött a Vasas mellett.
Fővárosi rekorder: Újpest, Fradi, Honvéd és most a Vasas
Kissé megfeneklett Baráth Botond pályafutása. A harmincéves hátvéd néhány éve még a magyar labdarúgó-válogatottban is alapember volt, e nyáron viszont azzal kellett szembesülnie, hogy a klubjában sem számítanak rá. A Honvédtól a Vasasba igazoló játékos újra szeretné elnyerni Marco Rossi bizalmát.

Baráth Botond 2018-ban és 2019-ben alapember volt a válogatottban, utána azonban kimaradt a keretből. Nem mondott le arról, hogy ismét felhívja magára Marco Rossi figyelmét.
– Nem titkolom, az is motivál, hogy újra válogatottkeret-tag legyek. Mivel a Vasas csak magyar futballistákat alkalmaz, biztos vagyok benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány gyakran látogat majd ki a Fáy utcába. A többi pedig rajtam, rajtunk múlik.
Továbbra is csak magyarok A Vasas egyelőre az NB I-ben is tartja magát ahhoz az elvhez, hogy csak magyar labdarúgókat foglalkoztat. A nyáron már megszerezte Dombó Dávidot (Kisvárda), Géresi Krisztiánt (Fehérvár), Novothny Somát (Anorthószisz, Ciprus) és megvásárolta az eddig kölcsönben szereplő Zimonyi Dávid játékjogát a ZTE FC-től. |
Borítókép: Még szokni kell: Baráth Botond Vasas-mezben, s Kuttor Attila dirigál neki (Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!