Másolnák a Fradi-modellt – drasztikus átalakítás Kispesten

Drasztikusan átalakult az előző két idényben a kieséstől éppen csak megmenekült Honvéd kerete a nyáron. A külföldi szakmai igazgató és vezetőedző irányítására bízott együttestől a ZTE elleni pénteki bajnoki rajt előtt még a csapatkapitányt, Batik Bencét is elküldték. Persze nem a Honvéd az egyetlen magyar klub, amelyik a Ferencváros modelljét követi, csak éppen máshol nem jönnek az eredmények.

Magyar Nemzet
2022. 07. 29. 13:42
Lazar Cirkovic Forrás: Honvéd FC
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvéd 2019 áprilisában színre lépett új tulajdonosai, Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel eleinte azt a játékospolitikát követték, hogy a kallódó magyar válogatott játékosokat összegyűjtötték.

A stratégia azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a piros-feketék az elmúlt két idényben éppen csak hogy bennmaradtak az NB I-ben, miközben hat edzőt – Supka Attila, Giuseppe Sannino, Pisont István (kétszer is), Bódog Tamás, Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevics – is elfogyasztottak három év alatt.

A nyáron kinevezett egyaránt skót sportigazgató, valamint vezetőedző, Chris Docherty és Thomas Courts új irányt szabott a csapatnak, amiről az igazolások pontos képet mutatnak.

A Honvéd eddig hat (plusz egy kölcsönbe érkezett) labdarúgót igazolt, egytől egyig mindannyian külföldiek!

Íme, a lajstrom a Nemzeti Sport adatbankja szerint:

  • Albi Doka (albán, HNK Gorica – kölcsön után végleg)
  • Christian Gomis (szenegáli–francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária)
  • Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként)
  • Makszim Plakuscsenko (izraeli–ukrán, Maccabi Haifa – Izrael)
  • Herdi Prenga (albán, Kisvárda, szabadon igazolhatóként)
  • Lazar Csirkovics (szerb, Kisvárda, szabadon igazolhatóként)
  • Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország, legutóbb Nyizsnyij Novgorod – Oroszország, kölcsönbe)

A három kiszemelt is külföldi: Ian Harkes (amerikai, Dundee United – Skócia), Olekszij Kascsuk (ukrán, Sahtar – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Sabah – Azerbajdzsán)

Ugyanilyen árulkodó a távozók listája:

  • Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg)
  • Banó-Szabó Bence (Kecskeméti TE)
  • Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolhatóként)
  • Berla Attila (Paksi FC, szabadon igazolhatóként)
  • Bőle Lukács (Paksi FC, szabadon igazolhatóként)
  • Artur Craciun (moldovai–román, Hapoel Kfar Saba – Izrael, szabadon igazolhatóként)
  • Hidi Patrik (Vasas FC)
  • Horváth András (Budafoki MTE)
  • Irimiás Gergő (FC Dunaújváros)
  • Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként)
  • (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
  • Dusan Pantelics (szerb, szabadon igazolható)
  • Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr, legutóbb kölcsönben: Debreceni VSC)
  • Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia)
  • Tóth-Gábor Kristóf (Haladás-kölcsön után Pécsi MFC – szabadon igazolhatóként)

Tizenöten mentek el, közülük csupán három külföldi, a többi magyar.

S friss hír, miszerint a vezetők közülték a csapatkapitány Batik Bencével is, hogy nem számolnak vele, ezért a középhátvéd kikerült az első csapat keretéből.

Nos, a Honvéd keretében jelen állás szerint hat magyar maradt. Két kapus, Szappanos Péter és Dózs Gellért, valamint négy mezőnyjátékos, Tamás Krisztián, Zsótér Donát, Nagy Dominik és Kerezsi Zalán.

Az irány egyértelmű, már csak az a kérdés, jönnek-e végre az eredmények. A ZTE elleni mai rajton benyomást szerezhetünk arról, sikerült-e a keret átalakítása.

Meggyőzte korábbi kisvárdai csapattársa

– Alig várom már, hogy találkozzak a srácokkal és azt is, hogy a szurkolóink előtt játsszak ebben a csodálatos létesítményben. Szeretnék legalább olyan teljesítményt nyújtani, mint az előző szezonban, vagy akár még jobbat is, és a célunk, hogy a csapat előbbre lépjen a tabellán, a Honvédhoz méltó helyre – mondta a Kisvárdától minap igazolt Lazar Cirkovics a klub honlapjának nyilatkozva, miután aláírta szerződését a Budapest Honvéddal, majd beszélt a váltás hátteréről.

– Nagyon jó szezont zártunk májusban a Kisvárdával, a csapat történelmet írt, és nekem sem ment rosszul a játék, így nem titok, miután kiderült, hogy távozom, több ajánlatom is volt. De amikor a Honvéd megkeresett, nem gondolkoztam tovább, örülök, hogy Magyarországon folytathatom a pályafutásom, ráadásul egy komoly hagyományokkal bíró klubhoz kerültem – folytatta Lazar Cirkovic. – Ismerem a bajnokságot, ismerem a játékosokat, így nem szükséges hosszabb idő a beilleszkedéshez, remélem, hogy már az első naptól fogva tudok segíteni a csapatnak, hozzájárulni ahhoz, hogy eredményesek legyünk, hiszen ez a legfontosabb. Nem tagadom, hogy Herdi Prenga Kispestre szerződése befolyásolta a döntésemet. Az előző szezonban jó párost alkottunk, beszéltem is vele a szerződés aláírása előtt, dicsérte a Honvédot, én pedig bízom benne, hogy itt is sikeresek leszünk. Herdi mellett Nenad Lukiccsal is beszéltem, de a többieket is ismerem, hiszen játszottunk már egymás ellen, remélem, hogy együtt jó csapatot alkotunk majd.

A 29 esztendős szerb védő a céljairól így beszélt:

– Tetszett az a projekt, amit a vezetők felvázoltak, ebben pedig aktív szerepet vállalnék, az előzőnél mindenképpen jobb szezont kell produkálunk, fontos, hogy a Honvéd visszakerüljön az őt megillető helyre, szóval a bajnokságban minél előrébb végeznénk, továbbá ott van a Magyar Kupa, ott is lehet nagyot alkotni. Nagyon szép időszakot töltöttem Belgrádban, trófeákat nyertünk, szerepelhettem az Európa-liga csoportkörében, BL-selejtezőt játszottam, és arról is van tapasztalatom, milyen egy nagy klubban, nyomás alatt futballozni, az is érthető, hogy a Honvédnál is van nyomás, az első és egyben a minimum, hogy előbbre kell lépnünk.

NB I, az 1. forduló programja:

Péntek:
Honvéd–ZTE 20.00

Szombat:
Kecskemét–Vasas 17.45
Újpest–Mezőkövesd 20.00

Vasárnap:
Kisvárda–Debrecen 15.45
Paks–Fehérvár FC 18.00
Ferencváros–Puskás Akadémia 20.30

Borítókép: Lazar Cirkovic a legfrissebb szerzemény (Fotó: Honvéd FC)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.