A fiút minden sorozatban a legnagyobb tehetségek közé sorolták. S bár sokan állították róla, hogy nagy sikereket érhet el a királykategóriában, Jos Verstappen nem engedte, hogy a dicséretek Max fejébe szálljanak, sőt.
– Az édesapám sosem mondta, hogy világbajnokká válhatok – árulta el David Coulthardnak egy interjúban 2021 legjobbja. – Inkább ennek az ellentettjét éreztette velem, azt mondogatta, hogy kamion-, esetleg buszsofőr lehet majd belőlem. Szerintem mindig a megfelelő módot választotta, hogy megértesse velem, nem dolgozom eleget a céljaimért – tette hozzá a Red Bull versenyzője.
Az ifjabb Verstappen munkamoráljára ma már aligha lehet panasz, a bajnoki cím tavalyi elhódítása után idén is ő a legnagyobb esélyes a végső győzelemre. A műszaki hibák okozta év eleji kiesések után immáron 34 pont az előnye a pontversenyben csapattársával, Sergio Pérezzel szemben, a korábbi éllovas Charles Leclerc-t (Ferrari) pedig 43 ponttal előzi meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!