Egy nap nagy különbséget jelenthet. Szombaton szinte végig esős időben zajlottak a kajak-kenu döntők, az utolsó három finálét pedig el is kellett halasztani a müncheni regattapályára megérkezett vihar miatt.
Megérkezett a nap, rögtön magyar győzelmeket látott
Vasárnap délelőtt sem maradtunk magyar érmek nélkül a müncheni multisport Európa-bajnokság keretein belül zajló kajak-kenu Eb-n: K–1 1000 méteren Pupp Noémi, C–2 200 méteren Bragato Giada és Nagy Bianka, K–2 200 méteren Kiss Blanka és Lucz Anna győzött.

Ezzel szemben vasárnap napos idő várta a versenyzőket és a szurkolókat a multisport Európa-bajnokság zárónapján.
S a szép idő már a K–1 1000 méteres finálé után még szebbnek tűnt a magyarok számára: Pupp Noémi magabiztos versenyzéssel szerezte meg az Európa-bajnoki címet.
Pedig a lengyel Justyna Iskrzycka tényleg mindent megtett, hogy elvegye az aranyat a magyar lánytól.
– Az eredményhirdetés előtt annyira meggyőzően mondta, hogy én lettem a második, hogy egy pillanatra elhittem neki. Akkor lettem biztos a győzelemben, amikor hallottam, hogy az ő országát mondják a második helyre – árulta el Pupp, aki győzelme ellenére talált kivetni valót a pályájában. – A rajtba kicsit beragadtam, de szerencsére nem estem kétségbe, és a táv közepén ki tudtam építeni akkora előnyt, hogy már nem tudtak utolérni.
A nap első férfidöntőjében, K–2 1000 méteren Noé Bálint és Kulifai Tamás a negyedik helyen ért célba, míg C–2 200 méteren Korisánszky Dávid és Hodován Dávid hatodik helyen végzett. A kajak-kenu Eb egyetlen magyar résztvevő nélkül zajló fináléja után (C–1 500 méteren Kiss Balázs a B döntőt megnyerve tizedikként zárt) pedig jött az újabb magyar aranyérem. Bragato Giada és Nagy Bianka kenukettese az 500 méteren szerzett ezüst után 200-on Európa-bajnok lett, mindössze 52 ezredmásodperccel a spanyol hajó előtt célba érve.

– Semmit sem láttam, Bianka rúgta a hajót, én a bójáig eveztem, biztos, ami biztos. Négy dudát egyszerre hallottam, nem tudtam, hogy melyik a miénk, aztán Bianka mondta, hogy minket írta ki elsőnek – árulta el Bragato, aki Nagy Biankával együtt idén négy C–2-es finálét evezett világversenyen, és mind a négyet éremmel zárták: az Eb-n aranya és ezüstje előtt a kanadai vb-n két bronz jött össze.
Már a világbajnokságon is aranyat nyert a női K–2 200 méteres egység, Kiss Blanka és Lucz Anna pedig Münchenben sem adta alább.
– Nem feltétlenül jöttünk jó pályát, de ez mit sem számít, hiszen nyertünk – fogalmazott Kiss Blanka, majd leszögezte hogy a délutáni kajaknégyesre még „minden” bennük maradt.
Vasárnap para versenyszámokban is rendeztek döntőket. A parakajakos Kiss Péter Pál KL1-ben megvédte Eb-címét, míg KL2-ben Varga Katalin bronzérmes lett.
További Sport híreink
Borítókép: Pupp Noémi (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.

Klasszis született, megmutatkozott az új magyar felfedezett csodás képessége
Csikós Zsóka az ezer méteren aratott győzelme után az olimpiai távon, ötszáz méteren is Eb-aranyérmes.

Dzsudzsák Balázs sorsa Ausztriában dől el
A hónap végén lejár a szerződése a DVSC-vel a korábban a Honvéddal összeboronált futballistának.

Arab klub csábítja, fontos játékosát veszítheti el a Ferencváros
Matheus Saldanha nem álmai színhelyén, Spanyolországban köthet ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham

A Fradi nem érdekelte, Spanyolországban megőrülnek érte

Már jön is a válasz Irán részéről: Izrael az elszenvedője

Megkongatta a vészharangot a neves orvos: ha ezeket a tüneteket tapasztalod, azonnal hívd a mentőket!

Hálásan köszönjük, kedves Európai Unió: európai közpénzből cáfoljátok meg a magyar mindenszaristákat!

Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi

Óriási veszteség érte a Forma-1-es csapatot Brad Pitt új filmje miatt

Magyar Péterék lelőtték a Discord-szervert, ahol a tiszások lázadoztak + videó

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Amerikai támadás Iránban – Kövesse nálunk a legfrissebb híreket!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.

Klasszis született, megmutatkozott az új magyar felfedezett csodás képessége
Csikós Zsóka az ezer méteren aratott győzelme után az olimpiai távon, ötszáz méteren is Eb-aranyérmes.

Dzsudzsák Balázs sorsa Ausztriában dől el
A hónap végén lejár a szerződése a DVSC-vel a korábban a Honvéddal összeboronált futballistának.

Arab klub csábítja, fontos játékosát veszítheti el a Ferencváros
Matheus Saldanha nem álmai színhelyén, Spanyolországban köthet ki.