Majd rátért az Európa-bajnokság egészének értékelésére.
– Igen, most pihenés következik, mert olyan mentális fáradtság van mindannyiunkon, amihez nem szoktunk hozzá, mert ilyen még nem volt, ugyanakkor a jövőre nézve hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Jövőre is hasonlóképpen lesz vb és Eb, akkor már nyilván nem fér bele a kísérletezés.
Összességében több fiatalt hoztam ki az Eb-re, mint szerettem volna, ebben a sérülések is közre játszottak. Úgy gondolom, nem váltották be az a reményt, amit hozzájuk fűztem, picivel többet vártam magyarán tőlük.
Azt sem nem mondanám azonban, hogy nem lesz több lehetőségük, mert hosszú még ez a két év az olimpiáig. Belegondolva, hogy idén lesz még világliga-döntő is, akkor mindenképpen kellenek a fiatalok, hogy tehermentesítsék az idősebbeket, viszont akkor ötödik helyek is becsúszhatnak.
Többször írtunk már róla, hogy a magyar válogatott eleve Keszthelyi Rita és Rybanska Natasa nélkül vágott neki az Európa-bajnokságnak, majd Covid miatt Magyari Alda és Parkes Rebecca is legyengülve kezdte a tornát.
Bíró Attila nem hallgatja el, amiatt is kissé csalódott, hogy a meghatározó játékosok közül nem került ki igazi vezéregyéniség, aki Keszthelyit pótolhatná.
– Nyilván ez a léc nagyon magas Ritára gondolva, de nem világklasszis szintre gondoltam, csak meghatározó karakterre. A három tétmeccs ugyanakkor megmutatta, hogy ezen a téren kellene még lehet javítani, vagy ha nem, akkor Ritával nyomjuk tovább. Három igazi tétmeccset játszottunk, ezek közül talán még a spanyolok ellen negyedöntőben akadtak olyan momentumok, amelyek pozitívabbá teszik az értékelést. De a három meccsből egyet sem nyertünk meg, a fiataloknak még javulniuk kell.