Kassai Viktor karrierjében a BL-döntő volt a Csomolungma

Puhl Sándor után Kassai Viktor volt az első magyar, akit a világ legjobb játékvezetőjének választottak meg 2011-ben. Abban az évben vezette a Bajnokok Ligája-döntőjét, amely nemcsak a Wembley, Barcelona, Manchester United hármas miatt maradt különleges számára, hanem személyes okból is. A 2019-ben visszavonult futballbírót a szombati BL-finálé apropóján kérdeztük a Szárligettől Londonig ívelő pályafutásáról, amelynek szereplői között az édesapja mellett John Terry és Xavi is feltűnik.

Argentinian forward Lionel Messi (L) refreshes next to Hungarian referee Viktor Kassai during the men's Olympic football final at the national stadium in Beijing during the 2008 Beijing Olympic games on August 23, 2008. AFP PHOTO / JEWEL SAMAD (Photo by JEWEL SAMAD / AFP) Fotó: JEWEL SAMAD / AFP

– Mi volt a fordulópont, ami után már karrierlehetőségként tekintett a játékvezetésre?
– Amikor bemutatkoztam az NB III-ban és még húszéves sem voltam, akkor éreztem először, hogy a magyar élvonal is elérhető lehet. Onnantól nem az lebegett a szemem előtt, hogy milyen munkahelyem lesz, hanem az, hogy a játékvezetésben szeretnék valami különlegeset elérni. Persze akkor még eszembe sem jutott, hogy ennyire különleges lesz majd a pályafutásom.

– Az első nagy nemzetközi áttörést a 2008-as pekingi olimpia jelentette a karrierjében, hiszen a labdarúgótorna döntőjére osztották be. A Lionel Messivel felálló Argentína Ángel di María góljával 1-0-ra legyőzte Nigériát.
– Az olimpia a játékvezetők életében egyfajta köztes állomás, felkészülés a vb-re. Azelőtt sosem szerepelt magyar játékvezetői hármas az olimpiákon, és a döntő vezetése hihetetlenül fontos mérföldkő volt az akkori triónk életében. Ott ismert meg minket a nemzetközi játékvezetés világa, és ez nagy lépés volt a 2010-es világbajnokság felé vezető úton.

Kassai és Messi az olimpián. Fotó: AFP/Adrian Dennis

– A dél-afrikai vb-n megkapta a torna egyik legfontosabb mérkőzését, a Spanyolország–Németország (1-0) elődöntőt. Nem remegett meg a sípja a nagy felelősség miatt?
– Sosem voltam az a típus, aki megijed a rá bízott feladatoktól. Akkor már húsz éve játékvezető voltam, megvolt a rutinom a nemzetközi meccseken is. Utólag mindig kritikus az ember önmagával, amikor visszanéztem a mérkőzést, láttam olyan dolgokat, amiket jobban is csinálhattam volna, de az fontos, hogy a játékvezető magabiztos legyen. Mint a játékosok, akik mindig nyerni akarnak. Lehet, hogy nem jön össze, de ha nem olyan a mentalitásuk, már előre veszítettek. 

Ettől függetlenül a FIFA rizikót vállalt azzal, hogy a keret két legfiatalabb játékvezetőjére bízta az elődöntőket. 

Én harmincöt éves sem voltam, a Hollandia–Uruguay meccset vezető üzbég Ravsan Irmatov pedig nálam is két évvel fiatalabb volt. Úgy mentünk ki a vb-re, hogy szerettünk volna két mérkőzésen szóhoz jutni, ebből négy lett, köztük egy elődöntő. Minden várakozásunkat felülmúlta a szereplésünk.

A Csomolungmánál nincs feljebb

– A rá következő évben megkapta a már említett BL-döntőt.
– Egymásra épülnek a dolgok, ha valaki jó teljesítményt nyújt, az újabb lehetőséget kap. Európában évente harminc-negyven játékvezető vezet a BL-ben, de a döntőre csak a legszűkebb elitből, a top tízből választanak. Mi a 2010-es vb-n kerültünk be ebbe a csoportba.

– Ha az volt karrierje meredeken felfelé ívelő szakasza, akkor a 2011-es BL-döntő után következett a hanyatlás.
– Ha valaki megmássza a Csomolungmát, utána már a 8500 méteres csúcs is kisebb lesz a 8800-asnál. Nézőpont kérdése, hogy hanyatlott-e a pályafutásom, hiszen még nyolc évig a legmagasabb szinten, a BL-ben vezettem, vagy azt is említhetnénk, hogy a 2016-os Eb-n ránk bízták a kiemelt fontosságú nyitómeccset. 

Való igaz, hogy voltak hibáim, de egy harmincéves pályafutás alatt ez természetes.

– A dél-afrikai vb-n elődöntőben bíráskodott, négy évvel később, 2014-ben a játékvezetői keretbe sem került be. Túlzás visszaesésről beszélni?
– Európából kilenc-tíz játékvezető kerül be a vb-keretbe, senkinek sincs bérelt helye. Mindennek megvan az oka, aki nem teljesít jól a selejtezőkben, az kimarad. Velünk ez történt, de ilyen a sport. Természetes, hogy vannak kevésbé sikeres időszakok egy sportolónál vagy egy játékvezetőnél, ezzel együtt kell tudni élni. 

Az olasz válogatott tavaly Európa-bajnok lett, idén nem lesz ott a vb-n, az AC Milan is tizenegy évnyi szünet után nyerte meg a Serie A-t. 

– A 2012-es Eb okozott egyfajta törést a pályafutásában, amikor Ukrajna szabályos gólját nem adta meg Anglia ellen. Másnap az UEFA részéről Pierluigi Collina elismerte, hogy hibáztak, pedig a szövetség ritkán minősíti nyilvánosan a bírókat. Hogyan érintette?
– Tisztában voltunk a hibával, a felvételeken egyértelműen látszott, hogy John Terry két-három centivel a gólvonal mögül rúgta ki a labdát. Nincs azzal baj, ha egy hibáról kimondjuk, hogy hiba. Collinát megkérdezték egy sajtótájékoztatón, nem is mondhatott mást. Mivel nagy jelentőségű eseményen történt, az UEFA-nak szerintem egyébként is kötelessége volt megszólalni az ügyben.

– Ez volt a leghíresebb hibája, de a legspeciálisabbról a tavaly megjelent önéletrajzi könyvében mesélt. A 2013-as francia–spanyol (0–1) vb-selejtezőn jogos tizenegyestől fosztotta meg a vendégeket.
– Félidőben az öltözőfolyosón láttam a visszajátszást, ott szembesültem a hibámmal, és még csak nem is egyedül voltam, hanem körülöttem a sértett spanyol játékosokkal. Letaglózó volt, soha nem fordult elő hasonló máskor. 

Xavi felhorkant, hogy „Viktor?!”, de nem indulatosan, inkább a „na ugye, na tessék” üzenet volt a hangjában. 

Egy pillanatra összetörtem, ami meglátszhatott, mert Álvaro Arbeola megfogta a vállam és biztatni próbált. Az ilyen helyzetekben dől el, hogy valaki mentálisan mennyire erős, mert ki kellett menni a második félidőre és újabb negyvenöt percet tiszta fejjel kellett levezetni.

– Zavarja, hogy a legtöbben csak a nagy hibáira emlékeznek, miközben a bravúros ítéletei láthatatlanok maradnak?
– Lehet ezen sajnálkozni, de ilyen a játékvezetők élete, amit el kell fogadni. Ez nem az a szakma, amelyben sok dicséretet kap az ember, általában akkor kerülünk a porondra, ha hibázunk. A kapusok járnak hasonló cipőben, jó példa a spanyol Luis Arconada, aki az 1984-es Eb-döntőben csúnyán bevédte Michel Platini szabadrúgását, vagy ha már idén Liverpool–Real Madrid BL-döntőt rendeznek, akkor a két csapat egymás elleni, 2018-as fináléjának a tragikus hőse, Loris Karius is.

Kassai és Messi a BL-ben. Fotó: Europress/AFP/Oli Scarff

– A nagy nemzetközi sikerek vagy éppen nagy visszhangot kapott hibák után milyen volt az NB I-ben vezetni?
– Többször megesett, hogy a játékosok és a vezetők kérdezgettek minket, legközelebb hova megyünk a BL-ben. Ha teszem azt, Pakson azt mondtam, hogy kedden a Manchester Cityhez utazunk, annak megvolt a respektje. A játékosok átérzik, milyen nagy dolog eljutni a legmagasabb szintre. A szurkolók természetesen másként élik ezt meg, ők mindig szidják a bírót, engem pedig különösen „kedveltek” a magyar pályákon. Azonban egy játékvezető a megyei bajnokságokból indulva fokozatosan megedződik, hozzászokik ehhez. Sőt sokszor inspiráló, hogy ellenséges közegben is jó teljesítményt nyújtsunk.

– A visszavonulása óta volt Oroszországban a játékvezetők főnöke, most pedig Bulgáriában van ebben a szerepben. Itthon is vállalna feladatot?
– Először az orosz futballszövetségtől kaptam ajánlatot, ami nagy szakmai kihívás volt. Minden téren speciális országról van szó, egy idő után nem volt könnyű együttműködni a játékvezetői közösség egyéb szereplőivel, és az összhang hiánya miatt fejeződött be az együttműködésünk. 

Utána Bulgáriából kerestek, ahol jelenleg a játékvezetők oktatásáért és a játékvezetői szervezet fejlesztéséért felelek, míg Ring György kollégám a VAR-rendszer működésén és a videóbírók képzésén dolgozik.

Emellett az UEFA CORE-programjában fiatal, tehetséges játékvezetők felkészítését végzem, és rövidesen befejezem a nemzetközi sportmenedzseri tanulmányaimat is. Nem tudom megmondani, hogy merre visz az utam a jövőben, de mindenképpen a játékvezetés fejlesztésében és a fiatal játékvezetők oktatásában képzelem el a jövőmet.

Borítókép: Kassai Viktor és Lionel Messi a 2008-as pekingi olimpia labdarúgótornájának döntőjében (Fotó: AFP/Jewel Samad)