– Tizenegy éve vezette a BL-döntőt. Egy meccs a sok közül?
– Nézőpont kérdése. Abban a tekintetben a BL-döntő sem más, hogy ugyanazok a szabályok, ugyanaz a játékvezető feladata. Másfelől ez a szakma csúcsa. Egy ilyen kinevezés értékét az is növeli, hogy immár negyven éve van egy íratlan szabály, miszerint BL-döntőt mindenki csak egyszer vezethet. Míg egy játékos többször meg is nyerheti, a játékvezető csak egyszer léphet fel a színpadra.
Magyar vonatkozás, hogy legutóbb Palotai Károly duplázott még a BEK-ben, hiszen 1976 után 1981-ben is megkapta a finálét. Az utóbbi ugyanúgy a Liverpool és a Real Madrid között zajlott és ugyanúgy a Párizsban, mint az idei döntő.
– Igazságosnak tartja ezt az íratlan szabályt?
– Szerintem bölcs dolog. Az, hogy Usain Bolt éveken át a leggyorsabb volt száz méteres síkfutásban, mérhető volt, a játékvezetés viszont nem az. Arra hogy ki a legjobb, nincs objektív mérőszám, ami alapján rangsorolni lehetne. Ennek hiányában nem lehet megtenni egy közösséggel, hogy éveken át egyvalaki vezesse a döntőt.
– Barcelona–Manchester United a londoni Wembley-ben. Számított önnek, hogy hol és mely csapatoknak vezethette a BL-döntőt?
– Szakmai szempontból nem, de visszaemlékezve különleges volt, hogy a futballtörténet egyik leghíresebb szentélyében és a legnagyobb tradícióval rendelkező klubok közül kettőnek fújhattam. Ráadásul színtiszta magyar játékvezetői csapat dolgozott, heten működtünk közre abban a döntőben.
– Személyesen mi érintette meg a legjobban azon a 2011. május 28-án?
– Hogy a szüleim ott voltak a lelátón. Külföldi meccseimen sosem jártak azelőtt, a FIFA és az UEFA kifejezetten tiltja, hogy a játékvezetőket bárki elkísérje a mérkőzésekre. De az ilyen nagy jelentőségű döntőket másként kezelik, a szűk családtagok is részt vehetnek rajtuk.
Édesapám ott volt az első mérkőzésemen 1990-ben, amikor tizenöt évesen a Szárliget–Óbarok meccsen asszisztensként bemutatkoztam, és huszonegy évvel később a BL-döntőben láthatott a játéktéren.
– Az apja is játékvezető volt. Ha ő nincs, elképzelhető, hogy nem lesz önből futballbíró?
– Valószínűnek tartom. Tizenöt évesen nem kel fel csak úgy az ember, hogy játékvezető szeretne lenni. Édesapám ötlete volt, hogy tegyem le a vizsgát. Mindig kell egy szikra, amely beindítja a folyamatokat, az én esetemben az ő javaslata volt az. Úgy gondolta, ha ő annyira szerette ezt a tevékenységet, miért ne adta volna a bátyám és az én kezembe a lehetőséget arra, hogy mi is kipróbáljuk. Ő volt a pozitív példa, sokat tanultam tőle, számos meccsen együtt is működtünk.
– Mi volt a fordulópont, ami után már karrierlehetőségként tekintett a játékvezetésre?
– Amikor bemutatkoztam az NB III-ban és még húszéves sem voltam, akkor éreztem először, hogy a magyar élvonal is elérhető lehet. Onnantól nem az lebegett a szemem előtt, hogy milyen munkahelyem lesz, hanem az, hogy a játékvezetésben szeretnék valami különlegeset elérni. Persze akkor még eszembe sem jutott, hogy ennyire különleges lesz majd a pályafutásom.
– Az első nagy nemzetközi áttörést a 2008-as pekingi olimpia jelentette a karrierjében, hiszen a labdarúgótorna döntőjére osztották be. A Lionel Messivel felálló Argentína Ángel di María góljával 1-0-ra legyőzte Nigériát.
– Az olimpia a játékvezetők életében egyfajta köztes állomás, felkészülés a vb-re. Azelőtt sosem szerepelt magyar játékvezetői hármas az olimpiákon, és a döntő vezetése hihetetlenül fontos mérföldkő volt az akkori triónk életében. Ott ismert meg minket a nemzetközi játékvezetés világa, és ez nagy lépés volt a 2010-es világbajnokság felé vezető úton.
– A dél-afrikai vb-n megkapta a torna egyik legfontosabb mérkőzését, a Spanyolország–Németország (1-0) elődöntőt. Nem remegett meg a sípja a nagy felelősség miatt?
– Sosem voltam az a típus, aki megijed a rá bízott feladatoktól. Akkor már húsz éve játékvezető voltam, megvolt a rutinom a nemzetközi meccseken is. Utólag mindig kritikus az ember önmagával, amikor visszanéztem a mérkőzést, láttam olyan dolgokat, amiket jobban is csinálhattam volna, de az fontos, hogy a játékvezető magabiztos legyen. Mint a játékosok, akik mindig nyerni akarnak. Lehet, hogy nem jön össze, de ha nem olyan a mentalitásuk, már előre veszítettek.
Ettől függetlenül a FIFA rizikót vállalt azzal, hogy a keret két legfiatalabb játékvezetőjére bízta az elődöntőket.
Én harmincöt éves sem voltam, a Hollandia–Uruguay meccset vezető üzbég Ravsan Irmatov pedig nálam is két évvel fiatalabb volt. Úgy mentünk ki a vb-re, hogy szerettünk volna két mérkőzésen szóhoz jutni, ebből négy lett, köztük egy elődöntő. Minden várakozásunkat felülmúlta a szereplésünk.
A Csomolungmánál nincs feljebb
– A rá következő évben megkapta a már említett BL-döntőt.
– Egymásra épülnek a dolgok, ha valaki jó teljesítményt nyújt, az újabb lehetőséget kap. Európában évente harminc-negyven játékvezető vezet a BL-ben, de a döntőre csak a legszűkebb elitből, a top tízből választanak. Mi a 2010-es vb-n kerültünk be ebbe a csoportba.
– Ha az volt karrierje meredeken felfelé ívelő szakasza, akkor a 2011-es BL-döntő után következett a hanyatlás.
– Ha valaki megmássza a Csomolungmát, utána már a 8500 méteres csúcs is kisebb lesz a 8800-asnál. Nézőpont kérdése, hogy hanyatlott-e a pályafutásom, hiszen még nyolc évig a legmagasabb szinten, a BL-ben vezettem, vagy azt is említhetnénk, hogy a 2016-os Eb-n ránk bízták a kiemelt fontosságú nyitómeccset.
Való igaz, hogy voltak hibáim, de egy harmincéves pályafutás alatt ez természetes.
– A dél-afrikai vb-n elődöntőben bíráskodott, négy évvel később, 2014-ben a játékvezetői keretbe sem került be. Túlzás visszaesésről beszélni?
– Európából kilenc-tíz játékvezető kerül be a vb-keretbe, senkinek sincs bérelt helye. Mindennek megvan az oka, aki nem teljesít jól a selejtezőkben, az kimarad. Velünk ez történt, de ilyen a sport. Természetes, hogy vannak kevésbé sikeres időszakok egy sportolónál vagy egy játékvezetőnél, ezzel együtt kell tudni élni.
Az olasz válogatott tavaly Európa-bajnok lett, idén nem lesz ott a vb-n, az AC Milan is tizenegy évnyi szünet után nyerte meg a Serie A-t.
– A 2012-es Eb okozott egyfajta törést a pályafutásában, amikor Ukrajna szabályos gólját nem adta meg Anglia ellen. Másnap az UEFA részéről Pierluigi Collina elismerte, hogy hibáztak, pedig a szövetség ritkán minősíti nyilvánosan a bírókat. Hogyan érintette?
– Tisztában voltunk a hibával, a felvételeken egyértelműen látszott, hogy John Terry két-három centivel a gólvonal mögül rúgta ki a labdát. Nincs azzal baj, ha egy hibáról kimondjuk, hogy hiba. Collinát megkérdezték egy sajtótájékoztatón, nem is mondhatott mást. Mivel nagy jelentőségű eseményen történt, az UEFA-nak szerintem egyébként is kötelessége volt megszólalni az ügyben.
– Ez volt a leghíresebb hibája, de a legspeciálisabbról a tavaly megjelent önéletrajzi könyvében mesélt. A 2013-as francia–spanyol (0–1) vb-selejtezőn jogos tizenegyestől fosztotta meg a vendégeket.
– Félidőben az öltözőfolyosón láttam a visszajátszást, ott szembesültem a hibámmal, és még csak nem is egyedül voltam, hanem körülöttem a sértett spanyol játékosokkal. Letaglózó volt, soha nem fordult elő hasonló máskor.
Xavi felhorkant, hogy „Viktor?!”, de nem indulatosan, inkább a „na ugye, na tessék” üzenet volt a hangjában.
Egy pillanatra összetörtem, ami meglátszhatott, mert Álvaro Arbeola megfogta a vállam és biztatni próbált. Az ilyen helyzetekben dől el, hogy valaki mentálisan mennyire erős, mert ki kellett menni a második félidőre és újabb negyvenöt percet tiszta fejjel kellett levezetni.
– Zavarja, hogy a legtöbben csak a nagy hibáira emlékeznek, miközben a bravúros ítéletei láthatatlanok maradnak?
– Lehet ezen sajnálkozni, de ilyen a játékvezetők élete, amit el kell fogadni. Ez nem az a szakma, amelyben sok dicséretet kap az ember, általában akkor kerülünk a porondra, ha hibázunk. A kapusok járnak hasonló cipőben, jó példa a spanyol Luis Arconada, aki az 1984-es Eb-döntőben csúnyán bevédte Michel Platini szabadrúgását, vagy ha már idén Liverpool–Real Madrid BL-döntőt rendeznek, akkor a két csapat egymás elleni, 2018-as fináléjának a tragikus hőse, Loris Karius is.
– A nagy nemzetközi sikerek vagy éppen nagy visszhangot kapott hibák után milyen volt az NB I-ben vezetni?
– Többször megesett, hogy a játékosok és a vezetők kérdezgettek minket, legközelebb hova megyünk a BL-ben. Ha teszem azt, Pakson azt mondtam, hogy kedden a Manchester Cityhez utazunk, annak megvolt a respektje. A játékosok átérzik, milyen nagy dolog eljutni a legmagasabb szintre. A szurkolók természetesen másként élik ezt meg, ők mindig szidják a bírót, engem pedig különösen „kedveltek” a magyar pályákon. Azonban egy játékvezető a megyei bajnokságokból indulva fokozatosan megedződik, hozzászokik ehhez. Sőt sokszor inspiráló, hogy ellenséges közegben is jó teljesítményt nyújtsunk.
– A visszavonulása óta volt Oroszországban a játékvezetők főnöke, most pedig Bulgáriában van ebben a szerepben. Itthon is vállalna feladatot?
– Először az orosz futballszövetségtől kaptam ajánlatot, ami nagy szakmai kihívás volt. Minden téren speciális országról van szó, egy idő után nem volt könnyű együttműködni a játékvezetői közösség egyéb szereplőivel, és az összhang hiánya miatt fejeződött be az együttműködésünk.
Utána Bulgáriából kerestek, ahol jelenleg a játékvezetők oktatásáért és a játékvezetői szervezet fejlesztéséért felelek, míg Ring György kollégám a VAR-rendszer működésén és a videóbírók képzésén dolgozik.
Emellett az UEFA CORE-programjában fiatal, tehetséges játékvezetők felkészítését végzem, és rövidesen befejezem a nemzetközi sportmenedzseri tanulmányaimat is. Nem tudom megmondani, hogy merre visz az utam a jövőben, de mindenképpen a játékvezetés fejlesztésében és a fiatal játékvezetők oktatásában képzelem el a jövőmet.
Borítókép: Kassai Viktor és a 2008-as pekingi olimpia labdarúgótornájának döntőjében (Fotó: AFP/Jewel Samad)
