Valószínűleg minden futballrajongó kívülről fújja az 1992-es Európa-bajnokság történetét: Jugoszláviát a délszláv háború miatt néhány nappal a torna rajtja előtt zárták ki az Eb-ről, a beugró Dánia pedig megnyerte a viadalt. Jugoszlávia ezután az 1994-es világbajnokság selejtezősorozatában sem vehetett részt, ahogy a szintén ENSZ-szankciók alatt álló Líbia sem. Néhány évvel később, a koszovói válság idején már nem volt hasonló szigor az immár „kis” Jugoszláviával szemben, sőt a válogatott éppen Horvátországban, rendkívül feszült meccsen vívta ki az Eb-részvétel jogát.

A világbajnoki selejtezőkről pedig azóta sem volt hasonló visszhangot kiváltó kizárás, egészen az idei esztendőig. Akadt ugyan egy-egy ázsiai vagy afrikai válogatott, amelyik nem fejezhette be a selejtezőt, ám ezeknek okai nem kötődtek a világpolitikához, futballszövetségek belső ügyeiről volt szó.
A 2002-es világbajnokság selejtezőjéből például azért zárták ki az addig kiválóan szereplő Guineát, mert az ország sportminisztere a FIFA háromszori felszólítására sem állította vissza pozíciójukba a helyi futballszövetség tisztviselőit.
S a jugoszlávok esete előtt sem volt túl gyakori a politikai alapú szankció.
Amikor 1938-ban Németország bekebelezte Ausztriát, a FIFA úgy alkalmazkodott, hogy a sógorok helyét üresen hagyta a vb-mezőnyben, az osztrák játékosok pedig játszhattak a német válogatott színeiben.
A második világháború után már nem volt ilyen elnéző a FIFA, vesztes nemzetként Németország és Japán nem nevezhetett az 1950-es világbajnokságra. Sokkal tovább tartotta magát a Dél-afrikai Köztársaság eltiltása: az ország az 1966-os vb-re nevezett először, ezt azonban a társadalom súlyosan diszkriminatív berendezkedése miatt a FIFA visszautasította, s az ország csak az apartheid rendszer bukása után, az 1994-es tornára selejtezhetett először.
Amikor azonban nem volt egyértelmű nemzetközi iránymutatás, a FIFA igyekezett megmaradni a futballpályánál, és elvárta a meccsek lebonyolítását. Az oroszok nem véletlenül hozakodnak most elő az 1974-es világbajnokság pótselejtezőjével. A szovjeteknek Chile ellen kellett volna kiharcolniuk a részvétel jogát, csakhogy a párharc előtt a dél-amerikai országban puccsal megdöntötték a szovjetbarát Salvador Allende uralmát.