Már majdnem éjfélt ütött az óra február 27-én, három nappal azután, hogy Oroszország háborúba kezdett Ukrajna területén, amikor Roberto De Zerbi telefonhívást kapott, hogy tíz percük van a távozásra. A 18 forduló után éppen az ukrán élvonal élén álló Sahtar Donyeck olasz edzője és nyolc munkatársa a kijevi Opera Hotel föld alatti bunkerjében bújt meg, ahol aludni sem bírtak a behallatszó fegyverropogás miatt – írja a Daily Mail.
Előző nap De Zerbi segített a Sahtar brazil futballistáinak és családjuknak, hogy kijussanak az országból, ők Romániában kerültek biztonságba. Most pedig az edzőkön volt a sor, hogy megszökjenek az ostrom alatt álló városból.
– Az utcák már kihaltak, de fennállt a veszélye annak, hogy orosz szabotőrökbe futunk bele. Egy órát vártunk rá, hogy felszálljunk egy vonatra, majd kilenc órát utaztunk Lvivig, ahol egy busz várt ránk. Kísérővel szálltunk fel a buszra, de az egész olyan volt, mint egy rémálom. Rövid utazás után felvettünk egy másik edzőt is, aki velünk tartott Magyarország felé. Az utolsó kilométereken lépésben haladtunk. Havazott.
Húsz órával az Operából való szökés után elérték a magyar határt, ahol ukrán rendőröket találtak, ételt, italt kaptak, miközben folyt a hosszadalmas adminisztráció. Végül egy másik busz jött értük, és azzal tettek meg újabb három órát Budapestre. A magyar fővárosból De Zerbi és utastársai videót is közzétettek a Sahtar Donyeck Twitter-oldalán:
– Ukrajnát magam mögött hagytam, és megfordultam, hogy még egyszer rápillantsak az országra, ahová a megelőző nyáron érkeztem, mint pályafutásom fontos állomására. A játékosokra gondoltam. A brazilok már biztonságban voltak, de az ukránok otthon maradtak és készen álltak a harcra. Az ukránok mindenkit megleptek az ellenállásukkal. Az oroszok alábecsülték ezeknek az embereknek a bátorságát.
De Zerbi játékosként középszerű karriert tudhatott a magáénak, de edzőként szépen felépítette magát. A Sassuolo élén hívta fel magára először a figyelmet, hiszen az olasz kiscsapatot a nyolcadik helyig vezette a Serie A-ban, ráadásul olyan válogatott labdarúgók fejlődtek az irányítása alatt, mint Manuel Locatelli és Domenico Berardi.