A magyar férfitenisz-válogatott Ukrajna ellen vív osztályozó mérkőzést a Davis-kupában. A párharcot Litvániában rendezik, ugyanis az ukránok a hazájukban dúló háború miatt nem tudják ténylegesen hazai pályán fogadni a magyar csapatot.
Tavalyi bravúremberünk nem helyez óriási nyomást a csapatra
Piros Zsombor szerint a magyar férfitenisz-válogatottnak hetvenöt százalék az esélye a továbbjutásra az Ukrajna elleni Davis-kupa-párharcban.

A két válogatott legutóbb három éve játszott, ugyanazzal a téttel, mint most: a győztes következő párharcát a világdöntőn való részvétel jogáért vívhatja. 2019-ben a magyar válogatott 3-2-re nyert, Balázs Attila a mindent eldöntő ötödik meccsen Ilja Marcsenkót győzte le.
Balázs most sérült, Marcsenko pedig „mindenki kedvenc tenisz-YouTube-ere” lett, s bár az akkori másik ukrán főszereplővel, Szerhij Sztahovszkijjal ellentétben még nem vonult vissza, a Davis-kupa-párharcot ő sem vállalja. Az ukrán csapat egyértelműen gyengébb, mint három éve, felkészülésük körülményeit pedig sajnos Vladiszlav Orlov helyzete jellemzi, akinek az ukrajnai háborúban lebombázták a házát.
A magyar csapat viszont legalább olyan erős, mint a 2019-es: Piros Zsombor és Marozsán Fábián is idén tört be a legjobb 200 közé a világranglistán.
– Elég rosszul kezdtem a kemény pályás szezont, az amerikai túrám nem sikerült valami fényesen, de sokat dolgoztam a US Opent megelőző kéthetes felkészülés alatt a teniszpályán és a konditeremben egyaránt – árulta el a formájáról Piros a Nemzeti Sportnak. – A legutóbbi, franciaországi challengerversenyemen jól is ment a játék, nagyon közel jártam a négy közé jutáshoz. Főként a második szervám és a tenyeresem veszélyes, jó állapotban vagyok, ami a meccsekig tovább javulhat.
Úgy gondolom, hetvenöt százalék esély van rá, hogy mi nyerjük meg az ukránok elleni párharcot.
A tavalyi világdöntőn Piros Zsombor volt a magyar válogatott hőse, hiszen legyőzte két sokkal magasabban rangsorolt ellenfelét, az ausztrál John Millmant, majd a korábbi US Open-bajnok Marin Cilicet is. Ezúttal fordított szereposztás vár rá, toronymagas esélyes lesz a pályán, bármelyik ukrán játékossal is kell szembenéznie. Ugyanakkor éppen saját tavalyi sikerei inthetik megfontoltságra, hiszen ezúttal előtte áll ismeretlen kihívás.
– Őszintén szólva az egész csapatról nem tudok semmit, a visszavonult Szerhij Sztahovszkijt, a hiányzó Ilja Marcsenkót és az egyik mostani párosjátékosukat, Vladiszlav Manafovot ismerem, és láttam versenyeken. Két edzőnk, Palágyi Miki és Nagy Zoli viszont jól ismeri a riválisokat, az eredményeiket, erre lehet alapozni és leszűrni belőlük a következtetéseket. Az imént láttam őket először edzésen, ennyi a tapasztalatom. Akik itt vannak Litvániában, nem tartoznak a világklasszisok közé, mi vagyunk az esélyesek, de nem szabad óriási nyomást helyeznünk magunkra – fogalmazott a huszonkét éves magyar teniszező.
Piros azt is elárulta a Nemzeti Sportnak, hogy a fedett kemény pálya lassú, érdes, ezért salakos teniszhez hasonló stílus érvényesülhet jobban rajta. Játékosunk szerint nem könnyű a mozgás a felületen, amelyen hamar elfáradnak majd a lábak.
További Sport híreink
Davis-kupa, osztályozó Ukrajna–Magyarország Csütörtök, 17.00 Péntek, 16.00 |
Borítókép: Piros Zsombor (Fotó: SOPA Images/Sipa/Luis Veniegra)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ódákat zengenek a brazil támadó debütálása után, hoppon maradhat az ex-Fradi-edző fia
Tizenkilenc támadó és 600 millió font után megvan a Chelsea embere?

Raúlhoz hasonlítják, „betegnek” tartják – íme, a Real Madrid legújabb csodafegyvere
A klubvilágbajnokság legnagyobb felfedezettje megkönnyítheti Xabi Alonso életét.

A különleges miniolimpia legsikeresebb sportolójáról Magyarországon is megemlékeztek
Huszonnégy szigeten várják, hogy tizenkét sportág valamelyikében megtalálják a következő szupersztárt.

Bognár György ellendrukkerei már fenik a kést és a Paks bukását várják
A magyar csapatok közül a Paks lesz az első, amely bemutatkozik a nemzetközi kupák selejtezőiben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ódákat zengenek a brazil támadó debütálása után, hoppon maradhat az ex-Fradi-edző fia
Tizenkilenc támadó és 600 millió font után megvan a Chelsea embere?

Raúlhoz hasonlítják, „betegnek” tartják – íme, a Real Madrid legújabb csodafegyvere
A klubvilágbajnokság legnagyobb felfedezettje megkönnyítheti Xabi Alonso életét.

A különleges miniolimpia legsikeresebb sportolójáról Magyarországon is megemlékeztek
Huszonnégy szigeten várják, hogy tizenkét sportág valamelyikében megtalálják a következő szupersztárt.

Bognár György ellendrukkerei már fenik a kést és a Paks bukását várják
A magyar csapatok közül a Paks lesz az első, amely bemutatkozik a nemzetközi kupák selejtezőiben.