Planéta Szimonetta védő munkája – a keret valamennyi tagjának produkciójához hasonlóan – hagyott némi kívánni valót maga után a legutóbbi két mérkőzésen, ezért az eddig a legstabilabb bástyának tűnő hármas védő, a 198 centiméter magas debreceni játékos kimaradt a Ljubljanába utazó keretből.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a kézilabda-szövetség hivatalos honlapján indokolta meg a döntését. – A felkészülés során mutatott edzés-, illetve mérkőzésteljesítmények alapján alakult ki a szűkített keret. Több irányító, illetve irányítóposzton is bevethető játékos van a keretben, mivel a játék szervezésében több variációs lehetőségre lesz szükségünk – fogalmazott a kapitány. Golovin válogatási szempontja arra utal, hogy a felkészülési mérkőzésen már alkalmazott több taktikai formációt, többek között a nyitott védekezés elleni, valamint a két beállós játékot élesben, az Eb-n is szeretné megmutatni a csapatával.
A válogatott szerdán utazik az Európa-bajnokság helyszínére, Ljubljanába, ahol pénteken Svájc, vasárnap Horvátország, jövő kedden Norvégia ellen játssza a csoportmérkőzéseit. A csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol a Dánia, Svédország, Szerbia, Szlovénia négyesből három csapat ellen folytathatja a szereplését az Eb-n.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!