Folytatta szenzációs sorozatát a Kansas City Chiefs: zsinórban ötödik alkalommal is pályára léphet az amerikai főcsoport (AFC) döntőjében. Andy Reid vezetőedző csapata szombaton, késő este a Jacksonville Jaguars elleni 27-20-as győzelemmel harcolta ki az újabb részvétel jogát.
A sérült sztár begurult, amiért nem engedték vissza a pályára
Mindkét első kiemelt bejutott saját főcsoportjának döntőjébe az NFL-ben. A Philadelphia Eagles nagyon simán nyert a New York Giants ellen, a Kansas City Chiefs annak ellenére győzte le a Jacksonville Jaguarst, hogy irányítója, Patrick Mahomes megsérült a meccsen.

Pedig az első negyed végén nagyon aggódtak a Chiefs szurkolói. Az együttes sztárja, az alapszakasz legjobbja (MVP) címre legesélyesebbnek tartott Patrick Mahomes 7-7-es állásnál megsérült. Az irányító ennek ellenére visszament volna a pályára, de Reid nem engedte neki, beküldte az öltözőbe, hogy alaposabban megvizsgálják a bokáját.
Negatív röntgeneredmény nélkül úgysem engedlek vissza a pályára, úgyhogy akár mehetsz is az öltözőbe
– mondta Reid a játékosának, aki erre a sérülésre fittyet hányva futva távozott a kijelölt cél felé. Igaz, előtte még dühöngött egy sort.
A Kansas City azonban nem sínylette meg a kellemetlen epizódot, a csereirányító, a korábbi Jaguars-játékos Chad Henne szereplésével 98 yardos, touchdownnal zárult támadássorozatot teljesített, a vendégek pedig egyetlen pillanatig sem vezettek a meccsen.
Mahomes a második félidőre visszatérhetett a pályára, s bár szemmel láthatóan szenvedett, így is kiosztott egy touchdown-passzt.
– Nagyon szeretem ezt a játékot, nem azért vagyok itt a rájátszásban, hogy csak úgy lejöjjek a pályáról – szögezte le Mahomes, aki hozzátette, mindent megtesz, hogy százszázalékos legyen a jövő vasárnapi főcsoportdöntőre, amelyen a Buffalo Bills vagy a Cincinnati Bengals lesz a Chiefs ellenfele.
Egészségügyi szakértők szerint Mahomes kissé túl optimista, a teljes gyógyuláshoz több időre lenne szüksége. Ennek ellenére meglepő lenne, ha nem ő kezdene az AFC-döntőn.
A vasárnapi hajnali főcsoport-elődöntőn nem voltak hasonló izgalmak: a Philadelphia Eagles 38-7-es győzelemmel búcsúztatta a New York Giantset.
További Sport híreink
NFL-rájátszás, főcsoport-elődöntők Kansas City Chiefs (AFC 1.)–Jacksonville Jaguars (AFC 4.) 27-20 |
Borítókép: Patrick Mahomes passzol (Fotó: Getty Images via AFP/David Eulitt)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási pofont kapott a Puskás Akadémia, több NB I-es csapat is elvérzett a kupában
Tartogatott néhány meglepetést a kupasorozat 3. fordulója.

A Győr megmutatta a nagy riválisnak, ki az úr a háznál
Szombaton játszotta első hazai meccsét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében az ETO és a DVSC is.

Gulácsi kendőzetlen őszinteséggel beszélt a győzelem után, a társainak is egyértelműen üzent
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.

Liverpoolban jött össze a régóta várt magyar siker
2009 óta először tér haza éremmel a magyar küldöttség egy ökölvívó-világbajnokságról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk