
Fotó: Teknős Miklós
– Kanyarodjunk vissza a távolugráshoz. A 830 centis országos csúcsával még most is negyedik lett volna, mi több, csak négy centivel maradt volna le a dobogóról.
– Az 1968-as olimpiától a mai napig igaz, hogy nyolcméteres eredménnyel a világversenyeken ott lehet lenni a döntőben. Mindig voltak nagy egyéniségek, mint Bob Beamon, utánuk Carl Lewis és Mike Powell, mögöttük pedig külön verseny zajlott. Az első atlétikai vb-n, 1983-ban Helsinkiben úgy lettem negyedik, hogy ugyanúgy 812 centit ugrottam, mint Mike Conley, aki a második legjobb eredményével előzött meg. De én örültem a negyedik helynek is, és az 1980-as moszkvai olimpián is, ahol 813 centis magyar csúcsot értem el. Azon a versenyen a lengyel Jaskulka is éppen ennyit ugrott, ám a második legjobb eredményemmel én végeztem előbb. A legszorosabb versenyem amúgy nem ezek voltak, hanem az 1985-ös pireuszi fedett pályás Eb. Ott az aranyéremről az döntött, miután Pálóczi Gyuszinak és nekem is 815-ös és 801-es ugrásaink voltak, hogy neki a harmadik legjobb 792, nekem 790 centi volt. Ám nem sajnáltam tőle az Eb-aranyat, nekem addigra már volt kettő, és egyébként is nagyon jó barátok, minden versenyen szobatársak voltunk.
– Miért éppen távolugró lett?
– Ifiként tizenöt magyar bajnoki címet szereztem, a távolugrás mellett 100 méteren, 110 méter gáton, rúdugrásban, tízpróbában, és váltókkal is tudtam győzni. A Vasasban Schulek Ágoston volt az első edzőm, akinél sokoldalú képzést kaptam, de ő rúdugró volt, és először nekem is rudat adott a kezembe. Ez azonban akkor kicsit macerás szám volt. A versenyek előtt először el kellett mennem a Széna térre tehertaxiért, onnan a Vasas pályára, ahol felpakoltuk a rudakat, irány a verseny, és verseny után vissza is kellett vinni. A távolugráshoz pedig csak egy szöges cipő kellett, ami belefért a táskámba. De persze az is lényeges volt, hogy a legjobb korosztályos eredményeimet mégiscsak távolugrásban értem el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!