Új lebonyolítású selejtezőt rendeztek a sífutók csapatsprintjében. A korábbi elődöntők helyett ezúttal az egyéni sprinthez hasonló, időfutam-alapú kvalifikációt rendeztek. Mindkét csapattag teljesítette a távot, az összesített idő alapján pedig a nők és a férfiak fináléjába is a legjobb tizenöt duó jutott be.
Az amerikaiak mindent megtettek, de megtörhetetlen az északi uralom
Sífutásban az állandóság jellemzi a planicai északisí-világbajnokságot. A nők között a svédek, a férfaik versenyeiben a norvégok tarolnak. Jonna Sundling és Johannes Hösflot Klaebo az egyéni sprint után a csapatsprintben is aranyérmet nyert Szlovéniában.

A nagy csapatok simán jutottak be a fináléba, ugyanehhez bravúr kellett volna a magyar párostól, Kónya Ádám és Lágler Kristóf kettőse a 27. helyen zárt a harmincnégy duó között.
A döntők közül először a női finálét rendezték meg, az egyéni sprintben az első négy helyet besöprő svédek papírforma-győzelmét az amerikaiak próbálták megakadályozni. Jessica Diggins a saját három körében nagyon erős tempót diktált, de a csütörtöki ezüstérmes Emma Ribom tartotta vele a lépést.
Az utolsó körben az egyéni sprintben világ- és olimpiai bajnok Jonna Sundling, valamint a norvég Tiril Udnes Weng ellépett Diggins csapattársa, Julia Kern mellett, de a rutinos amerikai a bronzérmet is örömkönnyekkel fogadta.
Sundling megszerezte a második aranyérmét a planicai világbajnokságon, a svédek pedig mind a három női sífutószám végén aranyérmet ünnepelhettek, a szombati síatlont Ebba Andersson nyerte.
A férfiaknál is a norvégok domináltak, akik az első pillanattól az utolsóig vezették a döntőt. Paal Golberg az utolsó körre kis előnyt adott át Johannes Hösflot Klaebónak, s ugyan az olasz Federico Pellegrino utolérte Klaebót, a norvég klasszis lehajrázására nem lehetett esélye. A bronzérmet a francia duó szerezte meg.
További Sport híreink
Borítókép: Johannes Hösflot Klaebo az egyéni sprint után csapatsprintben is világbajnok lett Szlovéniában (Fotó: AFP/Joe Klamar)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Szoboszlai olyan bélyeget kapott Angliában, aminek nem örülhet őszintén
A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

Ronnie O’Sullivan: Rosszabb a rossznál, brit katasztrófa Hongkongban
A hétszeres világbajnok hongkongi szereplése kísértetiesen hasonlított a German Mastersen látottakra.

A pénzéhes WBC megfosztotta vb-címétől a négy súlycsoportban is csúcsra érő bajnokot
Shakur Stevenson nem akart fizetni a WBC-nek, a szervezet megfosztotta a vb-címétől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

Szoboszlai olyan bélyeget kapott Angliában, aminek nem örülhet őszintén
A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.

Ronnie O’Sullivan: Rosszabb a rossznál, brit katasztrófa Hongkongban
A hétszeres világbajnok hongkongi szereplése kísértetiesen hasonlított a German Mastersen látottakra.

A pénzéhes WBC megfosztotta vb-címétől a négy súlycsoportban is csúcsra érő bajnokot
Shakur Stevenson nem akart fizetni a WBC-nek, a szervezet megfosztotta a vb-címétől.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!