A ZTE várhatta jobb hangulatban a Paks elleni bajnoki meccset, hiszen Ricardo Moniz csapata hét közben bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, míg Bognár György együttese a Vasas ellen vereséggel búcsúzott a kupától.
Bognár György játékosai használták a fejüket, nyert a Paks
A Paks 3-1-re legyőzte, ezzel meg is előzte az NB I tabelláján a ZTE-t. A találkozó érdekessége volt, hogy kizárólag fejesgólokat hozott.

A szombati meccsre viszont fordult a kocka: a Paks két Bőle-beadás után hamar kétgólos előnyre tett szert, előbb a gólkirályjelölt, Varga Barnabás, majd Windecker József fejelt a kapuba.
A Zalaegerszeg a szünet előtt szintén fejjel szépített, az albán Eros Grezda volt eredményes. A második félidőben azonban a negyedik fejesgóllal Windecker – ezúttal Böde Dániel beadásából – beállította a végeredményt.
– Kicsit más futball volt, mint amihez hozzászoktam, de így is képzeltük el, hogy nagyobb nyomás alá helyezzük a Zalaegerszeg belső védekezését. Fejjátékban erősebbek vagyunk – summázott Bognár, akinek csapata a győzelemmel a ZTE elé lépett a tabellán.
Kollégája, Ricardo Moniz ezúttal nem keresett kifogásokat, szűkszavúan és reálisan értékelt.
– Meg kellett volna nyerni a párharcokat a tizenhatoson belül, de ez nem sikerült. Volt esélyünk az egyenlítésre, de aztán szerencsénk is volt, hogy Demjén jól védett. A Paks nagyon jó csapat és teljesen megérdemelten nyert.
További Sport híreink
NB I, 22. forduló Péntek Ferencváros–Mezőkövesd 1-1 (1-1), Groupama Aréna, 7127 néző, jv.: Farkas Cs. Gólszerző: Traoré (12.), illetve Drazics (23.) Szombat Kisvárda–Kecskemét 0-1 (0-0), Várkerti Stadion, 1750 néző, jv.: Bognár. Gólszerző: Katona B. (54.) Paks–Zalaegerszeg 3-1 (2-1), Paks, 2250 néző, jv.: Vad II. Gólszerző: Varga B. (6.), Windecker (19., 62.), illetve Grezda (33.) Mol Fehérvár–Vasas 20.15 (M4 Sport) Vasárnap Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 15.00 (M4 Sport+) Újpest–Debrecen 18.30 (M4 Sport) |
Borítókép: Windecker két gólt is fejelt (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megvédte Európa-bajnoki címét Lucz Anna
Rajt-cél győzelemmel szerzete meg az első helyet a magyar versenyző.

Már van egy komoly érdeklődő a 2029-es klub-vb megrendezésére
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.

Bognár György őszintén beszélt a Paksi FC pénzügyi helyzetéről + videó
A kupagyőztes csapat már készül az új évadra.

Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, a négyes mégis újra csodát tett
A magyar női kajak négyes győzött ötszáz méteren, ez a magyar csapat első aranyérme.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?

Kiderült az igazság: ezért válik Stohl András és felesége, Vica

Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch

Aggasztó hírt jelentett be Vilmos herceg: Katalinról van szó

Ijesztő üzenetet küldtek a toronynak a Boeing 787-es pilótái, így jutottak át az iráni rakéták az izraeli pajzson – heti összefoglaló

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Hercegnőnek érzi magát a színpadon a gyönyörű fitneszversenyző – galéria

Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának

Irán megfenyegette az Egyesült Államokat

Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megvédte Európa-bajnoki címét Lucz Anna
Rajt-cél győzelemmel szerzete meg az első helyet a magyar versenyző.

Már van egy komoly érdeklődő a 2029-es klub-vb megrendezésére
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.

Bognár György őszintén beszélt a Paksi FC pénzügyi helyzetéről + videó
A kupagyőztes csapat már készül az új évadra.

Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, a négyes mégis újra csodát tett
A magyar női kajak négyes győzött ötszáz méteren, ez a magyar csapat első aranyérme.