időjárás 24°C Csanád , Emil 2023. május 28.
logo

Eldőlt Kondás Elemér sorsa a Vasasnál

Magyar Nemzet
2023.03.21. 10:00 2023.03.21. 10:10
Eldőlt Kondás Elemér sorsa a Vasasnál

A Vasas sportigazgatója, Nagy Miklós a vezetőedző, Kondás Elemér jövőjéről beszélt, miután a labdarúgó NB I-ben utolsó helyén álló csapat zsinórban három mérkőzést is elvesztett.

Bár Kondás Elemér a Paks elleni vereséget követően elhárította az erre vonatkozó kérdéseket, mivel még egyeztetésekre lesz szükség a háttérben, szinte biztosra vehettük, hogy az edző távozik a Vasas kispadjáról. A fővárosi csapat immáron nyolc mérkőzés óta nyeretlen, a legutóbbi három találkozóját elveszítette, és az NB I tabellájának utolsó helyén áll – messze, nyolc pontra lemaradva a még bennmaradást érő tizedik pozíciótól.

Úgy látszik, a tulajdonosokkal való megbeszélések jól sikerültek, mert a Vasas sportigazgatója, Nagy Miklós arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy a továbbiakban is a tavaly szeptemberben kinevezett Kondás irányítja a piros-kékeket, mivel nem akarják kizárólag a tréner nyakába varrni az elmúlt időszak rossz eredményeit.

– A Vasasnál nem lehet edzőt buktatni, itt nincs játékosuralom. Az edzőváltással asztal alá söpörnénk a problémákat, amelyek mélyebben gyökereznek. Nem az edző, hagyja ki a helyzetet és lő kapufát ziccerben és nem ő hagyja, hogy az ellenfél öt méterről kapura lőjön. Volt egy elképzelésünk a keret kialakításakor, olyan játékosokat próbáltunk igazolni, akik megítélésünk szerint megütik az NB I-es szintet, de úgy tűnik, rossz úton jártunk, keressük közösen az okokat és a megoldást – jelentette ki Nagy Miklós.

A sportigazgató elismerte, nem sikerült jól az őszi edzőváltás, hiszen Kuttor Attila után Kondás irányítása alatt sem teljesít az elvárásoknak megfelelően a Vasas. A klub vezetősége nincs meggyőződve róla, hogy egy új tréner kinevezése biztosan megoldást jelentene.

Borítókép: Kondás Elemér a Fehérvár és a Vasas március 4-i mérkőzésén (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 


 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.