Különleges ajándékot ígértek a Bayern gólvonalon mentő védőjének

A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata legutóbbi hét Bajnokok Ligája-szereplését nézve a párizsi gárda ötödször bukott el már a 16 között: szerda éjjel 2-0-ra kikapott Münchenben, így a Bayern ment tovább 3-0-s összesítéssel. Yann Sommer kapus azonban jön egy kamion csokoládéval, Matthijs De Ligt kihúzta a csávából.

Magyar Nemzet
2023. 03. 09. 4:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lefújás után Danilo Pereira még a pálya szélén nyilatkozott, és rávilágított a PSG ismert problémájára is.

– Sajnos azt kell mondanom, hogy a Bayern erősebb volt nálunk. Az első félidőben adódtak ugyan lehetőségeink, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ami a Bajnokok Ligájában megengedhetetlen. Aztán ráadásul náluk jöttek a hibák. A Bayern fizikálisan is erős csapat, a játékosai sok párharcot tudnak megnyerni, és az ellenfelünk ebben a tekintetben egyértelműen fölénk kerekedett. Így pedig nagyon nehéz dolgunk volt. A PSG nagy csapat, büszkének kell lennünk magunkra. Ám ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, össze kell tartanunk és csapatként együttműködnünk, nem egyénieskedni. Sok klasszis játékos van nálunk, és nekik is össze kellene tartaniuk…

Forrás: BILD

Nagy kérdés, hogy ezt a problémát továbbra is Galtier-nek kell-e megoldania; nem kizárt, hogy a kiesés után a trénernek meg vannak számlálva a napjai.

– A jövőm nyilvánvalóan az elnöktől függ – reagált tömören a jövőjét firtató kérdésre Christophe Galtier.

Borítókép: Matthijs De Ligt hatalmas mentése (Forrás: Twitter/UEFA Champions League)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.