Münchenban az volt a legnagyobb kérdés a PSG elleni meccs előtt, hogy ki állítja meg Kylian Mbappét, aki az első meccsen a sérüléséből visszatérve, a beállása után megváltoztatta a játék képét, és nem egyszer a szívbajt hozta a Bayern szurkolóira. A szóba jöhető jobbhátvédek közül Benjamin Pavard az eltiltását töltötte, Joao Cancelo helyett pedig a védekezésben inkább jeleskedő Josip Stanisic mellett tette le a voksát Julian Nagelsmann edző. Talán azért is, mert a horvát védő egy tavalyi Nemzetek Ligája-meccsen egyszer már sikerrel féken tartotta a francia klasszist.

Nem sok levegőt hagytak Mbappénak a bajorok, de az első félidőben így is közelebb járt a gólhoz a PSG, amely kétszer is könnyen megszerezhette volna vezetést. Először Lionel Messi lőtte közelről Yann Sommer kapusba a labdát, majd a kipattanóból rögtön ismételt, de ekkor meg Matthijs De Ligt blokkolt.
A holland védő volt a hős a második nagy PSG-lehetőségnél is, amelyet Sommer hozott össze a franciáknak. A svájci kapus könnyelműen dédelgette a labdát, nem vette észre a mögötte helyezkedő Achraf Hakimit, aki lelopta a lábáról a labdát, amely Vitinha elé került, aki az üres kapuba nem tudott betalálni, mert De Ligt érkezett és a gólvonal elől tisztázott.
Szünet után a Bayern magára talált
Félidőben Nagelsmann összekapta a csapatát, és szünet után gyakorlatilag az történt a pályán, amit a bajorok akartak. Hamarosan meg is született a hazaiak vezető találata Erik Maxim Choupo-Moting révén, ám Thomas Müller lesen tartózkodott és a VAR szerint zavaró lehetett a jelenléte, ezért nem adták meg a gólt. Ami késett, nem múlt, a 61. percben Marco Verratti hibája, avagy Leon Goretzka labdaszerzése és gólpassza után Choupo-Moting megszerezte a neki járó találatot.
Az első meccsen, Párizsban egy volt PSG-játékos, Kingsley Coman góljával nyert 1-0-ra a Bayern, és a visszavágón is a volt párizsi Choupo-Moting talált be. 2020-ban igazolta le őt a német klub a PSG-ből, elsősorban Robert Lewandowski cseréjének, ám a lengyel tavalyi távozása után előbújt az árnyékból: a kameruni csatár 26 mérkőzésen már 17 gólt számlál az idényben, ami mondanunk sem kell, karriercsúcs. Nemrég meg is hosszabbította a szerződését a Bayern 2024-ig.