időjárás 22°C Magdolna 2023. május 29.
logo

Nehéz helyzetben a bolgárok, de motiváltan lépnek pályára Budapesten

Magyar Nemzet
2023.03.26. 19:34 2023.03.26. 19:40
Nehéz helyzetben a bolgárok, de motiváltan lépnek pályára Budapesten

Mladen Krstajics szövetségi kapitány becsvágyó, motivált bolgár labdarúgó-válogatottat ígért a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A két csapat hétfő este csap össze egymással a Puskás Arénában.

A magyar válogatottat irányító Marco Rossit követően vasárnap este a bolgár szövetségi kapitány, Mladen Krstajics is megtartotta a maga sajtótájékoztatóját a két csapat hétfői mérkőzése előtt. A vendégek edzője elmondta, véleménye szerint a csapata pénteken nem érdemelt vereséget Montenegró ellen, és Budapestre azzal a céllal érkeztek meg, hogy javítsanak a helyzetükön.

– A Montenegrótól elszenvedett vereség miatt nagy nyomás alatt vagyunk, de be akarjuk bizonyítani, hogy erős csapatunk van. Motivált és becsvágyó együttest láthatnak majd, a fiatal játékosainknak persze lesznek hibái, de győzelmei is – idézi a szerb szakember szavait a Magyar Távirati Iroda.

Krstajics hangsúlyozta, játékosai ugyan elfáradtak, de két nap elegendőnek bizonyult a regenerálódáshoz. Bár többen is kidőltek a keretből, a bolgárok felkészülten várják a G csoport hétfői összecsapását. 

– Nem vagyunk jó helyzetben, változtatni kellett a kereten. Viszont bízom a fiatal játékosainkban, akik szeretnék megmutatni, hogy a nagyon erős magyar válogatott ellen képesek helytállni – jelentette ki a szövetségi kapitány, aki Marco Rossi együttesét fizikálisan és taktikailag is jónak nevezte. 

A Werder Bremen futballistája, Ilia Gruev arról beszélt, hogy a magyar válogatott magját a Bundesligában szereplő labdarúgók adják, akik egytől egyig kiváló játékosok, ennek megfelelően a magyar csapat erősségei.

A Puskás Arénában sorra kerülő magyar–bolgár mérkőzés 20.45-kor kezdődik a török Halil Umut Meler sípjelére. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: Mladen Krstajics a bolgár válogatott sajtótájékoztatóján (Fotó: MTI/Mónus Márton)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.