Kondás Elemér hazatért. A Vasas vezetőedzője 2012-ben és 2014-ben bajnoki címet nyert a Debrecennel, ám most egész biztosan nagyon szerette volna, ha a Loki kikap a saját stadionjában. Az ő mostani csapata ugyanis az egyetlen az élvonalban, amely 2023-ban még nem tudott nyerni, nyolc pont a hátránya a bennmaradástól, azaz igencsak lehangoló a helyzete, ha még reménykedni akar, muszáj szinte minden meccsen győznie. A DVSC nemesebb célért, a dobogóért küzd, tehát az várható volt, hogy önként nem tesz szívességet korábbi mesterének.
Varga Kevin duplázott, szép gólokkal verte a Debrecen a Vasast
A labdarúgó NB I 25. fordulójának utolsó mérkőzésén a dobogóra hajtó Debrecen a kiesés ellen egyre reménytelenebb harcot vívó Vasast fogadta. Az angyalföldi csapatnak ezúttal sem termett sok babér, a Lokival két bajnoki címet nyert Kondás Elemér együttese a szünetig már kétgólos hátrányba került, majd Varga Kevin második góljával már háromra nőtt a hazai előny. A vendégek tizenegyesből szépítettek, de ezzel a vereséggel még közelebb kerültek a másodosztályhoz.

Ennek ellenére Mance már az 5. percben elhibázott egy hatalmas ziccert az angyalföldi kapu előtt, cserébe a másik oldalon az a Balogh Norbert is kihagyott egy nagy lehetőséget, aki éppen Debrecenben nevelkedett, lett élvonalbeli futballista, és onnan is szerződött húszévesen, 2016-ban Palermóba. Aztán a 34. percben remek ellentámadást vezettek a hazaiak, Dzsudzsák indította a jobb oldalon Szécsit, aki pontosan tette vissza a labdát az érkező Varga Kevinnek, a Loki támadója pedig 13 méterről higgadtan helyezett a jobb alsó sarokba – 1-0.

Hét perccel később egyenlíthetett volna a Vasas, Holender lövését bravúrral védte Milosevics, a kipattanó labdát pedig Balogh közelről fölé durrantotta. A 44. percben viszont Mance pazar gólt tekert kicsit balról, a tizenhatosról a vendégek kapujának a bal felső sarkába, miután a hazai játékosok kipasszolták a védőket – 2-0. A fordulás után hamar jött a harmadik is: a 49. percben egy lefejelt labda a jobb oldalon érkező Szécsi elé került, aki okosan keresztbe passzolta, az egyedül érkező Varga Kevin pedig futtából, 12 méterről a kapu bal oldalába bombázta – 3-0.
A nagy előny birtokában kissé kiengedett a Debrecen, pontatlanná vált a játéka, ám a nem túl motivált Vasast ez sem hozta fel. Mégis sikerült szépítenie a 73. percben, amikor a kilépő Bereczet Manrique fellökte a tizenhatoson belül, és a büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette – 3-1. Ez azonban már semmit sem számított, a DVSC simán nyert, és továbbra is elérhető számára a dobogó, a vendégek pedig tettek egy újabb lépést a másodosztály felé.
NB I, 25. forduló
Szombat
Kisvárda–Puskás Akadémia 2-2 (1-0), Kisvárda, Várketi Stadion, 1768 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Szpaszics (31., 61.), illetve Zahedi (79.), Favorov (11-esből 84.). Kiállítva: Alic (Kisvárda, 83.)
Újpest–Zalaegerszeg 3-2 (1-0), Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, jv.: Káprály. Gólszerző: Csoboth (30., 47., 75.), illetve Anculasz (öngól, 63.), Meshack (67.)
Bp. Honvéd–Paks 1-2 (0-1), Bozsik Aréna, 3879 néző, jv.: Farkas Á. Gólszerző: Lukics (48.), illetve Hahn (17.), Böde (85.)
Vasárnap
Kecskemét–Mezőkövesd 0-1 (0-0), Széktói Stadion, 2234 néző, jv.: Berke. Gólszerző: Besirovic (51.)
Ferencváros–Mol Fehérvár 2-2 (0-1), Groupama Aréna, 12 079 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: Lisztes (60., 70.), illetve Stopira (7.), Schön (78.)
Debrecen–Vasas 3-1 (2-0), Nagyerdei Stadion, 3154 néző, jv.: Pintér Cs. Gólszerző: Varga K. (34., 49.), Mance (44.), illetve Berecz (11-esből 73.)
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 25 15 6 4 49-22 51 pont
2. Kecskeméti TE 25 10 12 3 35-24 42
3. Paksi FC 25 11 5 9 45-41 38
4. Debreceni VSC 25 10 7 8 42-37 37
5. Puskás Akadémia FC 25 9 10 6 36-32 37
6. Kisvárda Master Good 25 8 10 7 37-40 34
7. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 8 9 26-30 32
8. ZTE FC 25 8 6 11 31-31 30
9. Újpest FC 25 8 6 11 32-45 30
10. Mol Fehérvár FC 25 7 7 11 32-36 28
11. Budapest Honvéd 25 6 7 12 27-40 25
12. Vasas FC 25 3 10 12 20-34 19
Borítókép: A debreceniek három gólt is megünnepelhettek a Vasas ellen (Fotó: Kovács Péter)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szörnyű rajt az olimpián, máris be kellett vetni a mentőhelikoptert
Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Fegyelmi eljárás: nem marad következmények nélkül Varga Barnabásék botrányos bajnokija
Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

Nem fogynak a jegyek a téli olimpia pénteki megnyitójára, jön az egyet fizet, kettőt kap akció
Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Az új vezetőedző is bizalmat szavazott Tóth Balázsnak, aki ezt meg is hálálta
Kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát zárta le a Blackburn Rovers.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szörnyű rajt az olimpián, máris be kellett vetni a mentőhelikoptert
Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Fegyelmi eljárás: nem marad következmények nélkül Varga Barnabásék botrányos bajnokija
Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

Nem fogynak a jegyek a téli olimpia pénteki megnyitójára, jön az egyet fizet, kettőt kap akció
Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Az új vezetőedző is bizalmat szavazott Tóth Balázsnak, aki ezt meg is hálálta
Kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát zárta le a Blackburn Rovers.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!