A Nagy Szent Bernát-hágót, amely eredetileg az idei Giro legmagasabb pontja lett volna, már korábban kivették az útvonalból, majd péntek délelőtt alaposan le is rövidítették a szakaszt. A tervezett 199 helyett mindössze 75 kilométert kellett megtenniük a kerekeseknek, s az olaszországi rész elhagyásával a teljes versenytávot Svájcban teljesítették, a szakasz azonban így is tartalmazott két komoly emelkedőt.
Bár a rajongók nem maradtak verseny nélkül, sokan még így is elégedetlenségüket fejezték ki hozzászólásukban, mondván, amatőr kerékpárosok is rendre tekernek rossz időjárási körülmények között.
Az első emelkedő tetejére Valter Attila tavalyi csapattársa, az utolsó profi idényét teljesítő Thibaut Pinot (Groupama–FDJ) ért fel elsőként, ezzel alaposan csökkentette hátrányát a kék trikóért folyó hegyi pontversenyben vezető Davide Baisszal (EOLO–Kometa) szemben. A szökevények közül Pinot volt az, aki akár a rózsaszín trikó átvételére is pályázhatott, hiszen a szakasz előtt mindössze 4:48 perc hátránya volt az összetett éllovas Geraint Thomas (Ineos Grenadiers) mögött.
Pinot az utolsó emelkedőn is támadott a szakaszgyőzelem és a kék trikó átvételének reményében, s látványosan vitatkozott a szökevénytársakkal, akik nem akartak együttműködni vele. Jefferson Cepeda (EF Education–EasyPost) és Einer Rubio (Movistar) azonban rendre visszazárkózott rá. Előbbi aztán megelégelte a francia szidalmait, ő is megpróbálkozott egy támadással.
Rubio viszont csak egyszer támadott, 400 méterrel a vége előtt, s ezzel a kolumbiai versenyző meg is szerezte a szakaszgyőzelmet.
Az összetett élcsoportja nem változott, Thomas megőrizte előnyét Roglic és Almeida előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!