A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá Huszain al-Muszallammal, a Nemzetközi Úszószövetség elnökével a szervezet székházának Budapestre költözéséről, az elnökség erre vonatkozó egyhangú döntését pedig majd a kongresszus véglegesítheti.
Szijjártó bejelentette: Budapestre költözhet az egyik legnagyobb nemzetközi sportszövetség központja
Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja a svájci Lausanne-ból, amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Aláhúzta: Magyarország a világ úszósportjában kiemelt szerepet játszik, nemcsak azért, mert magyar versenyzők rendszeresen nyernek aranyérmeket a világbajnokságokon és olimpiákon, hanem azért is, mert a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor hazánk a nyolc alapító tag között volt.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarországon két nemzetközi sportszövetségnek van központja egyelőre, emellett tíz, ENSZ-hez kötődő szervezet is működik itt, és mindannyian elégedettek a körülményekkel.
Természetesen hatalmas elismerés lesz Magyarország számára, ha a Nemzetközi Úszószövetség globális központja ide költözik Budapestre. Kifejezett célja a szervezet vezetőinek, hogy majd a világ úszósportját irányító központban a munkatársak legalább fele magyar legyen
– mondta.
– Nyilvánvalóan az ő ideköltözésük a sportturizmust rendkívüli mértékben fel fogja lendíteni, és még inkább megnöveli Magyarország amúgy sem kicsi szerepét a világ úszó- és vízilabda sportjában – tette hozzá.
További Sport híreink
Borítókép: Szijjártó Péter és Huszain al-Muszallam, a Nemzetközi Úszószövetség elnöke aláírják a megállapodást. (Forrás: Facebook.com/szijjarto.peter.official)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Felmentették a triatlonista sportolónőt, miután bebizonyította, hogy különös módon került a szervezetébe a doppingszer
Meg is szólalt az ügyben.

Óriási feltámadás a Kisvárdától, megszakadt az ETO nagy sorozata
Igazán emlékezetesre sikeredett a két csapat történetének első élvonalbeli összecsapása.

Az MLSZ visszaszólt a magyarszabály miatt dühöngő Hornyák Zsoltnak
A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.

A Barca-elnök vádaskodása miatt már az El Clásico előtt kitörhet a botrány
Joan Laporta nyilatkozatában a játékvezetés töltötte be a központi szerepet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk