Szükség van áthidaló megoldásokra, az egyik ezek közül, hogy Luca is elkísérte édesanyját a nyíregyházai edzőtáborba. Márton Anita nyugodtan készülhet a budapesti világbajnokságra: bár a vb-szintet nem dobta meg, a világranglista alapján egyértelműen helye lesz a harminchat fős mezőnyben, jelenleg a tizenkilencedik helyen áll. A hazai pálya pedig egyértelmű motivációt jelent neki.
– Mindenféleképpen különleges vb lesz a mostani minden magyar atlétának. A családom, a barátaim is ott lesznek, egy általános iskolai osztálytársam például, akivel 15 éve nem találkoztam, kérdezte, hogy mikor versenyzem, mert kijönnének megnézni a családdal – fogalmazott a magyar sportoló, aki az elvárásaira is kitért.
– Az erővel nincsenek problémák, de a gyorsaságom nem a régi, a térdműtét is sokat hátráltatott. Ha a legjobb eredményt meglököm, amit a kislányom születése óta löktem, vagy ha azon sikerül javítani, akkor már elégedett lennék. Ez 19 méteres, vagy 18,50 fölötti eredményt jelent. Hogy ez számszerűen mire lesz elég, azt nem tudom, mert az elmúlt pár évben eléggé megerősödött a mezőny.
A Márton Anitával készült interjú teljes terjedelemben ITT olvasható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!