Éppen egy hónapja jutott fel a 29 éves Price Márton Péter legfiatalabb magyarként a Mount Everest csúcsára. Ő szelfizett legutoljára Suhajda Szilárddal, mielőtt eltűnt volna. Az Indexnek sikerült elérnie a hegymászót, aki beszámolt arról, hogy tinédzserkora óta arról álmodott, hogy a Mount Everest tetején álljon, és most áldja az őrzőangyalait, hogy le is tudott onnan jönni épségben – írja a Mandiner az interjú alapján.
Vele készített utoljára közös képet Suhajda Szilárd, de az ő nyolcezer méteres expedíciós pályafutása is véget ért
Szerinte Suhajda nagyon közelinek érezte a csúcsot.
Beszélt arról is, sejteni lehetett, hogy össze fog futni Szilárddal mászás közben, és amikor felért majdnem a négyes táborig – ez 7906 méter magasan található –, akkor látta, hogy ott ül Szilárd és nagyon megörült. „Nagyon fitt állapotban volt – jegyezte meg Price Márton Péter.
„Ő egy nagyon erős mászó. Előtte egy másik alkalommal is találkoztunk, megint csak véletlenszerűen a hármas (7158 méter) és négyes tábor között, és együtt mentünk egy darabig” – fűzte hozzá.
A kérdésre, hogy mi történhetett Suhajda Szilárddal, azt felelte, oxigénpalack nélkül megmászni az Everestet olimpiai aranyérmes teljesítménnyel ér fel. Úgy látja továbbá, Szilárd rendkívül nehéz dologra vállalkozott, és még az oxigénpalackos mászásnál is közelinek tűnnek a távolságok, de olyan lassan lehet csak haladni, hogy
órák kellenek akár 50 méter megtételére is.
A csúcs közelében tehát nagyon nehéz visszafordulni a hegymászó elmondása szerint.
További Sport híreink
„Én is csak mentem felfelé, és óriási akaraterő kell ahhoz, hogy valaki húsz méterre vagy ötven méterre vagy száz méterre a csúcstól visszaforduljon. Még akkor is, ha teljesen racionálisan gondolkozik. Hipoxiás állapotban pedig még inkább csábítónak tűnik a csúcs. Szerintem nagyon-nagyon közelinek érezte a csúcsot, egyszerűen úgy gondolta, hogy még fel tud érni, és nem fordult vissza időben” – részletezte Price Márton Péter.
További Sport híreink
Az interjúban kitért arra is, hogy nem tervezi tovább kísérteni a sorsot. „Most, hogy sikerült, áldom az őrzőangyalaimat, hogy le tudtam onnan jönni épségben. Ez az év volt a leghalálosabb” – emelte ki, és hozzáfűzte, mostantól alacsonyabb hegyeket fog mászni és inkább a természetre koncentrál. „A 8000 métereseken nagyon sok a szenvedés és kevesebb a technikai kihívás. A Mount Everest tetején véget ért a 8000 méteres expedíciós pályafutásom” – összegzett a fiatal hegymászó az Indexnek.
Borítókép: Suhajda Szilárd (Fotó: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
A labdarúgás szentélyeibe cipő nélkül kell belépni – interjú
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Hiába a nagy szavak Furytól, Uszik maradt a nehézsúly uralkodója
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hármas karambol történt az éjszaka az M1-es autópályán
Dárdai Pál fián állhat bosszút a terrorizmussal kapcsolatba hozott futballista
Fékezés nélkül hajtottak a kamionba a szülők: esélyük sem volt túlélni
Itt a bejelentés: kiderült, hogyan juthatott be a térre a terrortámadás elkövetője Magdeburgban – térképen mutatjuk!
4 étel, ami javítja az emésztésedet és segít megelőzni a vastagbélrákot
Ellenőrzésbe kezdenek a kéményseprők: kihirdették a pontos menetrendet, mikor csöngetnek be
Megszólalt az eltűnt hatéves Nimród kétségbeesett édesanyja
Luke Littler világbajnoki szettrekorddal rúgta be az ajtót szombat este a darts-vb-n
Már látni, merre eshet a hó karácsonykor + videó
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Patriotizmus vagy halál
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
A labdarúgás szentélyeibe cipő nélkül kell belépni – interjú
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Hiába a nagy szavak Furytól, Uszik maradt a nehézsúly uralkodója
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.