Tiszta lelkiismerettel mondja visszavonuló olimpiai bajnokunk, hogy jó ember

Visszavonult Hosnyánszky Norbert, aki tagja volt a 2008-as pekingi olimpián bajnok magyar vízilabda-válogatottnak. Az ötkarikás játékokon legutóbb aranyérmes csapatból így már csak Varga Dénes aktív. Hosnyánszky elégedett a pályafutásával, amelyet pénteken este a Honvéd színeiben szerzett bajnoki bronzéremmel zárt le. Mint mondja, jó ember lett a sportnak köszönhetően.

Magyar Nemzet
2023. 05. 20. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosnyánszky Norbert kis megszakítással 2005 és 2021 között volt tagja a válogatottnak, négy olimpián, öt világbajnokságon és hét Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot. 2008-ban, Pekingben szerzett ötkarikás, 2013-ban, Barcelonában vb-, 2020-ban, Budapesten pedig Eb-aranyérmet.

Ezen felül ötször nyert magyar bajnokságot, az elsőt 16 évesen a Ferencvárossal (2000), majd hármat a Vasassal (2007, 2009, 2010), egyet az Egerrel (2011). A Magyar Kupában egyszer diadalmaskodott (2009), a Honvéddal, amelyet 2020 óta erősített, idén a bajnoki bronz mellett az MK-ban is harmadik lett.

Borítókép: Hosnyánszky Norbert visszavonult (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.