A világranglistán 126. magyar játékos a Kossuth rádiónak elmondta, még vár az MRI-vizsgálat eredményére, de egyelőre úgy néz ki, hogy a Jule Niemeier elleni összecsapáson elszenvedett térdsérülése után nagyobb volt az ijedtség, mint később a fájdalom. A 24 éves játékos szombaton búcsúzott a füvespályás Grand Slamen, miután a harmadik fordulóban két játszmában kikapott a XXI. helyen kiemelt orosz Jekatyerina Alekszandrovától.
Gálfi Dalma az egyik legfontosabb győzelméről beszélt Wimbledon kapcsán
Karrierje egyik legnagyobb győzelmeként élte meg második fordulós sikerét a wimbledoni tenisztornán Gálfi Dalma, akinek úgy tűnik, nincs súlyos sérülése.

– Egy komoly kötés volt a térdemen, ami gátolt az oldal irányú kitámasztásoknál. Ugyanakkor az ellenfelem kiválóan játszott, nagy tempóban – mondta a találkozót követően Gálfi, aki összességben pozitívan értékelt. – A német elleni karrierem egyik legfontosabb győzelme volt. Másodszor jutottam a harminckettő közé Grand Slam-tornán, egy teniszező pályafutásában ez mindig fontos. Úgy mentem neki ennek a viadalnak, hogy volt előtte tapasztalatom füvön, erős ellenfeleket sikerült legyőznöm, ez pedig új lendületet hozhat a szezon második felére – fogalmazott a magyar játékos.
Gálfi Dalma a jövő héten várhatóan Franciaországban játszik annak érdekében, hogy további WTA-pontokat szerezzen, amivel alanyi jogos főtáblás lehetne a US Openen.
Borítókép: Gálfi Dalma (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A kérdés, amire Csányi Sándor nem akart válaszolni az írek elleni vereség után
Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Szoboszlai dühében majdnem kárt tett magában, aztán erőt gyűjtött a vezekléshez + videó
Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.

Dráma az utolsó másodpercekben: a sírból jött vissza, bravúrt ért el az FTC
Kilencgólos hátrányban is volt a magyar csapat.

Marco Rossi: Régóta vagyok a magyar válogatott szövetségi kapitánya, de…
Az Írország elleni meccs 96. percében eldőlt: nem leszünk ott a 2026-os vb-n.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk