Hiába emberkedtek a magyar lányokkal, újra dobogós a váltó a vb-n

Megvan Magyarország második érme a fukuokai vizes világbajnokságon. Korábban Rasovszky Kristóf szerzett ezüstöt a nyílt vízi úszók olimpiai számában tíz kilométeren, most pedig a váltó ért célba a második helyen. Rasovszky ismét főszereplő volt a sikerben, jelzésértékű volt, hogy a másik három magyar, Olasz Anna, Fábián Bettina és Betlehem Dávid is az ő sapkájában úszott. Olasz arról beszélt, hogy egy japán fiú próbált emberkedni vele a vízben, de hiába. Meglepetésre a németek, akik mind a négy egyéni számot megnyerték, nem fértek fel a dobogóra.

Magyar Nemzet
2023. 07. 20. 7:08
OLASZ Anna; RASOVSZKY Kristóf; FÁBIÁN Bettina; BETLEHEM Dávid
Vizes vb - Ezüstérmesek a magyarok a nyílt vízi úszók csapatversenyében Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly a budapesti világbajnokságon ezüstérmes volt a magyar nyílt vízi váltó, amely ezt a sikert megismételte Fukuokában is. Nagy volt a szél, ami óriási hullámokat korbácsolt, ez pedig a magyarok malmára hajthatta a vizet, hiszen a mieink vérbeli nyílt vízi úszók. Ellenben az egyéniben 10 és 5 kilométeren is győztes Florian Wellbrock, aki már a medencés számaira koncentrál, kihagyta a versenyt a német csapatban, amely nélküle csak negyedik lett.

RASOVSZKY Kristóf
az egyéni ezüstje után a váltóban is odatette magát. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Váltóban általában a hajrában dőlnek el a dolgok, addig nehéz tájékozódni az erőviszonyokról, mert miközben az esélyes csapatok általában a két női versenyzőt küldik először csatába, mindig vannak, akik fordítva járnak el, és a férfiakkal kezdenek, ami megkavarja a kártyákat. Így tettek a japánok is, akiknek az egyik versenyzője összeakadt Olasz Annával a vízben. – Apróbb gondok csak abból adódtak, amikor ázsiaiakkal találkoztunk, a japán fiú próbált emberkedni, de őt elengedtük, kalimpáljon mások mellett – árulta el az egyéni számokban mindkétszer a top tízen kívül végzett Olasz a verseny után. Hasonló szólamokat pengetett meg Fábián Bettina is: – Próbáltam tartani a lépést a fiúkkal, de azért mások tettek azért, hogy ez ne sikerüljön.

Ami fontos volt, hogy mindketten az éremszerzés szempontjából fontos nemzetek közelében maradtak, majd jöttek a fiúk. Az ausztrálok, a spanyolok, a kínaiak és a franciák álltak az élen jókora előnnyel, de amint vízbe ugrott a magyaroknál Rasovszky Kristóf, az olaszoknál pedig Domenico Acerenza, egyből olvadni kezdett az előnyük. A harmadik kör végéhez közeledve egyértelműen kirajzolódtak az erőviszonyok: a magyar–olasz páros ledarált mindenkit – ezer méter alatt tüntették el a spanyolok másfél perces előnyét –, már csak az ausztrálokat kellett utolérniük. Végül ez sem okozott gondot, a befejezőember, Betlehem Dávid már az olaszok klasszisával, Gregorio Paltrinierivel az aranyért csatázhatott. Őt nem lehetett megfogni, de Budapest után Fukuokában is szépen csillog az ezüst.

– Ha lett volna még bennünk, nyerünk, de mindannyian kiúsztuk magunkat – jelentette ki Rasovszky. – Tavaly a vébén a németek, az Eb-n az olaszok előztek meg minket, most megint ők, remélem, legközelebb mi jövünk. Ma az én sapkámban úszott mindenki, így döntöttünk előtte, jövőre jöhetnek a Betlehem-sapkák, vagy a Fábiánok vagy az Olaszok, majd igyekszünk megérezni, melyik kell a győzelemhez.

– Gregorio ma is iszonyú gyors volt, ez még sok volt nekem, de azon fogok dolgozni, hogy legközelebb már ott legyek vele a panelnél – mondta a hajráról és az olasz riválissal való viaskodásról Betlehem.

Vizes vb, Fukuoka, nyílt vízi úszás, 4×1500 m csapatverseny: 1. Olaszország (Barbara Pozzobon, Ginevra Taddeucci, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri) 1:10:31,2 óra, 2. Magyarország (Fábián Bettina, Olasz Anna, Rasovzsky Kristóf, Betlehem Dávid) 1:10:35,3, 3. Ausztrália (Chelsea Gubecka, Moesha Johnson, Nicholas Sloman, Kyle Lee) 1:11:26,7.

Borítókép: A magyar nyílt vízi váltó ünnepli az ezüstérmet a fukuokai vb-n (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.