Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: fiatalok erejével és felszabadultan, cél a trófea

Vasárnap Csepelen rendezik meg a Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből – Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő – nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat negyedik, balatonfűzfői állomásáról az Airnergy és a H.O.P.E. együttese kvalifikált a fináléba. 4. rész:

Magyar Nemzet
2023. 07. 14. 16:18
null
Fotó: Polyak Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Airnergy – a fiatalok erejével

A 2008-ban alapított klub elsősorban az utánpótlásképzéssel foglalkozik. Gabura Gyula csapata tavaly a Budapest Döntő megnyerésével tette le a névjegyét a minifutballban, ahol idén is esélyesek. Legismertebb játékosaik a DVTK-ban és Mezőkövesden is megforduló George Menougong és a 101-szeres futsalválogatott Nagy Gábor 'Futre'.

„A kispályás labdarúgással az 1990-es évek környékén ismerkedtem meg. A Csepeli Csődörök nevű baráti társaságban kezdtem, innen lépkedtem fel a ranglétrán. A kispályás labdarúgás bármelyik ágazatáról is van szó, nagyon szeretem. A medicinlabda is jöhet, az a lényeg, hogy barátok között legyünk és mindenki jól érezze magát” – árulta el Nagy Gábor.

 

Klubunk 2008-ban alakult és a kezdetek óta nagy hangsúlyt helyez az utánpótlásképzésre. Elsődleges cél, hogy tanítványaink számára örömöt szerezzen a foci és elkötelezetté váljanak a sportág számára.

 

„Az egyesületi célkitűzések standardjai: a fegyelem, a figyelem, a viselkedés, az instrukciók elfogadása, a csapatmunka, az egészséges életmód betartása. A csapatmunka fejlesztése magában foglalja az olyan jelzőket, mint kommunikációs képesség, vezetés, önzetlenség és versenyképesség, melyek nemcsak a futball, hanem a legtöbb hivatás sikeréhez is szükségesek. Az 5+1-es labdarúgás, a minifoci tökéletes kiegészítése edzéseinknek, hiszen a kisebb terület és a vele járó több labdaérintés jobb és gyorsabb döntések meghozatalára sarkallja a fiatalokat, ezáltal gyorsabban fejlődnek és számos tapasztalatot szereznek” – mondta az Airnergy Hungary Football Club csapatvezetője, Gabura Gyula.

Az Airnergy is kiváló esélyekkel indul a fináléban. Fotó: Origo.hu/Polyák Attila 

A klub célja, hogy dinamikus és kihívásra alkalmas tanulási körülményeket teremtsenek, annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb színvonalú labdarúgó-játékosokat képezzenek, akik élvonalbeli csapatokban játszanak majd. Szervezettségében, szakmai munkájában, arculatában, gazdálkodásában egyaránt egy előre mutató, a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő klubot szeretnének felépíteni.

Szinte napra pontosan egy éve szakadt el a keresztszalagom, úgyhogy hosszú kihagyás után tértem vissza a pályára.

„Nagyon köszönöm mindenkinek a balatonfűzfői élményt, nagyon jó volt visszatérni a csapatba” – mondta Égető Márk, az Airnergy válogatott játékosa, aki épp a Magyar Kupában tért vissza.

H.O.P.E. – hosszú szezon lezárása jön

2022 nyarán alakult a csapat a tragikus körülmények között elhunyt Poncok Csaba tiszteletére.

A csapat 90 százaléka együtt focizik futsalban is, ahol idén az NB2 Keleti csoportjának megnyerésével jogot szerzett az NB1-ben történő indulásra.

Németh Gusztáv csapatvezető elmondta, bár a csapat nemrég jött létre, ennek ellenére a jogelődök révén az Országos Minifutball Szövetség megalakulása óta kapcsolatban vannak a szervezettel, több játékosuk szerepelt már a legelső Európa-bajnokságon is. Ráadásul azóta is többen tagjai a minifutball-válogatottnak.

A H.O.P.E hosszú szezont zár le vasárnap
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

„Nagyon hosszú szezonon vagyunk túl és a játékosok jelentős része megérdemelt pihenését tölti, illetve a magasabb osztályokban már zajlik a nagypályás felkészülés.”

Mindezek figyelembevételével különösebb célt nem tűztünk ki, inkább csak az a célunk, amiért ez a sportág létrejött, hogy érezzük jól magunkat és játsszunk jó meccseket Magyarország topcsapatai ellen

– árulta el Németh Gusztáv.

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel

 

A finálé résztvevői

– SZPCDSE-ECECE
– H-Terasz
– Szilasi és Barátai
– Lázár Lovaspark
– Todor Pet Bau Team Kft.
– Futottak Még
– Airnergy
– H.O.P.E.

A csoportbeosztások

A csoport
H-Terasz
Lázár Lovaspark
Szilasi és Barátai
SZPCDSE-ECECE

B csoport
H.O.P.E.
Futottak Még
Todor Pet Bau Team KFT
Airnergy FC

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőre (Csepel Hungary Club 94 SE pálya, 1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

Borítókép: A Tippmix Minifoci Magyar Kupa negyedik, balatonfűzfői állomásáról az Airnergy és a H.O.P.E. együttese jutott be a fináléba (Fotó: Origo)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.