Nagy Lászlóval volt legutóbb olyan erős a Veszprém, mint az idén

A nemzetközi konkurencia erősödésével még inkább kiszámíthatatlanabb lett az idei férfikézilabda Bajnokok Ligája. A sorozat két magyar résztvevőjénél jelentős változások történtek a nyáron: az edzőt váltott Szeged a csoportkörből való továbbjutást is sikerként könyvelné el, Veszprémben a kölni négyes döntő az álom, de már nem alapvetés.

2023. 09. 14. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta a jelenlegi, négyes döntős formátum van érvényben a Bajnokok Ligájában, még soha nem volt ekkora tülekedés a Final Fourba jutásért, mint amekkora várható a 2023–24-es szezonban. A Vardar Szkopje 2019-es győzelme után a Barcelona bebetonozta magát a kölni résztvevők közé, a Paris SG és a Kielce is szinte haza jár Kölnbe, és mindig volt egy szerencsés negyedik, amelyik eljutott június elején a Lanxess Arénába. A tegnap indult BL-szezon minden eddiginél kiegyenlítettebb, már nem tekinthető alapvetésnek az említett három nagy csapat részvétele a Final Fourban. A Barcelona anyagi gondokkal küszködik, elveszítette egyik legjobbját, a Veszprémbe távozott francia világsztárt, Ludovic Fabregast, és nem utolsósorban pontot veszített a spanyol bajnokság második fordulójában. Ez utóbbira a 2021–22-es szezon óta nem volt példa a katalán klub történetében. 

Nagy László (jobbról a második) 2019-ben döntőt játszott a Veszprémmel. Fotó: AFP

A gigászok közül a lengyel Kielce idén is stabilnak tűnik, ha csak nem dobja be a törülközőt a névadó szponzor, de Lengyelország második leggazdagabb embere vélhetően tudja finanszírozni a 2016-ban győztes, Talant Dujsebajev vezette csapatot. A Paris SG-re egyebek mellett azért is érdemes figyelni, mert a nyáron jelentette be Nikola Karabatic, hogy az idei lesz az utolsó szezonja. És ott vannak a skandinávok: a dán válogatott kapust, Niklas Landint Kielből hazacsalogató, a kiégési tüneteitől megszabadult Mikkel Hansent felvonultató Aalborg, a szintén dán, az előző szezonban a Veszprémet is megtréfáló GOG, és a norvég sztárokkal építkező, anyagi problémákkal küszködő BL-újonc, Kolstad. A világ legerősebb bajnoksága, a Bundesliga csapatait, a címvédő Magdeburgot és a Kielt pedig senkinek sem kell bemutatni.

Rangadókkal rajtolnak

Máthé Dominik Magyarországra látogat, a magyar válogatott jobbátlövője ma Szegeden kezdi meg (tv: 18.45, Sport 1) a Bajnokok Ligája csoportkörét a Paris SG csapatával. A magyar ezüstérmes 2018-ban és 2020-ban is legyőzte a francia sztárgárdát hazai környezetben, az idei diadal hatalmas bravúr lenne. A Veszprémnek sem lesz könnyebb a belépője: a magyar bajnok a címvédő Magdeburg otthonában (tv: 20.45, Sport 1) kezdi a sorozatot.

Erős keret Veszprémben

Velük próbálja tartani a lépést a Bajnokok Ligája két magyar résztvevője, a Telekom Veszprém és az OTP Bank–Pick Szeged. Nagy László 2019-es visszavonulása óta nem volt olyan erős a veszprémi keret, mint az idei szezonban: a bajnokcsapat megszerezte a két francia olimpiai bajnok, Ludovic Fabregas és Hugo Descat játékjogát, balátlövő poszton az orosz óriás, Szergej Koszorotov, a jobb oldalon a svéd Európa-bajnok, Lukas Sandell, és a spanyol irányító, Augustin Casado is jó választás. Két minőségi sorral számolhat az együttes szakvezetője, Momir Ilics. 

Veszprémben tisztában vannak a nemzetközi konkurencia minőségével, ezért a hazai terepen való duplázást (bajnokság, Magyar Kupa) tekintik elsődlegesnek. 

 

Átmeneti időszak Szegeden

Szegeden nem a hosszú távú stratégiai tervezés korát élik. A nyáron tíz év után távozott Juan Carlos Pastor helyét egy évre a kézilabda akadémia szakmai igazgatója, Kárpáti Krisztián vette át, majd a szezon végén adja át a stafétát az érkező új svéd edzőpárosnak, Michael Apelgrennek és a klublegenda Jonas Källmannak . Kárpátit nem halmozta el sztárigazolásokkal a klubvezetés. A csapat szeretné túlélni a BL alapszakaszát, ennek érdekében várhatóan az északmacedón Eurofarm Pelisztert és a horvát NK Zagrebet kellene megelőznie a csoportban. Nem tűnik lehetetlen feladatnak, különösen úgy nem, ha a válogatott meghatározó emberei, Bánhidi Bence és Bodó Richárd egyenletes szinten teljesítenek, és a Pastor távozásával a magyar válogatott, korábban kényszerből szélsőt játszott Szita Zoltán végre újra balátlövőként szerepelhet. 

A 2019-es BL-döntő összefoglalója:

Borítókép: A jelenlegi sportigazgató, Nagy László még a pályán volt, amikor legutóbb BL-döntőt játszott a Veszprém (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.