– Örülök, hogy a minimumot így a végén meg tudtam tenni, fáradt voltam egész nap, nem esett olyan jól. Tegnap megpróbáltam nyomni, élvezni az időfutamot és nem kihajtani magam. Ma nem volt jó napom, de menedzseltük a szökést – nyilatkozta később az M4 Sport helyszíni stábjának Valter, aki hozzátette, bízik benne, hogy a csütörtöki, ugyancsak „átvezetős” szakaszon visszamelegednek majd a lábai, ezt követően ugyanis brutálisan nehéz napok várnak rájuk.
Valter Attila eltűnt a hegyen, de nem került nagy bajba, csak rossz napja volt
A hegyi befutó miatt nagy esély volt rá, hogy a spanyol kerékpáros-körverseny, a Vuelta mai 11. szakasza megkeveri az élbolyt, de nem így történt, minden maradt a régiben, és az amerikai Sepp Kuss továbbra is őrzi az éllovast megillető piros trikót. Mi viszont izgulhattunk, hogy hova tűnt Valter Attila – aztán honfitársunk is betekert a 77. helyen.

Vuelta, 11. szakasz, Lerma–La Laguna Negra, 163,5 km, hegyi befutó:
1. Jesús Herrada (spanyol, Cofidis) 3:29:17 óra
2. Romain Grégoire (francia, Groupama–FDJ) 3 másodperc hátrány
3. Andreas Kron (dán, Lotto Dstny) 8 mp h.
…
77. Valter Attila (Jumbo–Visma) 8:12 perc hátrány
Az összetett élcsoportja:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo–Visma) 39:27:45 óra
2. Marc Soler (spanyol, UAE) 26 mp h.
3. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 1:09 p h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo–Visma) 1:36 p h.
…
21. Valter 14:00 p h.
Csütörtökön az Ólvega és Zaragoza közötti 151 kilométeres táv megtétele vár a kerékpárosokra. A 78. Vuelta a Espana jövő vasárnap Madridban zárul.
Borítókép: Jesús Herrada ünnepelhetett a szakasz végén (Forrás: Twitter/La Vuelta)
További Sport híreink
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!