– Az én ötletem volt, hogy Szoboszlai hátrébb futballozzon, de nem jött be. Elrontottuk az első félidőt, ez az én felelősségem – mondta az olasz szakember. – A második félidőre változtattunk, ekkor már fölényben futballoztunk, de az ellenfél kapusa kiválóan védett, ezért nem tudtunk nyerni. Fiatal, fejlődő csapat vagyunk, az út felfelé sosem egyenletes, mindig vannak benne döccenők.
A kapitány szerint Willi Orbán hiánya nagy érvágás volt, ugyanakkor szerinte a három belső védő – Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila – teljesítménye a legjobbak közé tartozott a litvániai összecsapáson.
Még egy pont kell
A magyar válogatott novemberben Bulgáriában játszik, majd Montenegró ellen, hazai pályán zárja a selejtezősorozatot. A biztos kijutáshoz elég egy pont, bár az eddigi teljesítmény után ennél többet is várhatunk a nemzeti csapattól.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!