A Vidi cserecsatára első labdaérintéséből győztes gólt rúgott az Újpestnek
Megnyert meccset veszített el az Újpest Székesfehérváron a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A harmadik helyen álló lila-fehér együttes a 80. percig őrizte az első félidő elején megszerzett előnyét, majd tíz percen belül kapott két gólnak köszönhetően pont nélkül távozott a Sóstói Stadionból. A Vidi feljött az ötödik helyre, az Újpest a Fradi elleni derbi után újabb rangadót veszített el.
Olykor feszült jeleneteket is látott a közönség: Tajti Mátyás és Schön Szabolcs kakaskodása után két sárga lappal nyugtatta meg a kedélyeket a játékvezető, majd a félidő végét jelző sípszó után Branko Pauljevics rúgta a fehérvári Szabó Levente irányába a labdát, aki ezt sérelmezte.
1-0-s – megérdemelt – újpesti vezetéssel zárult az első félidő.
Helyzetekkel folytatódott
A 47. percben az igen aktív Csoboth Kevin 11 méteres lövése ment épp hogy mellé. Majd alig egy perccel később Bese Barnabás tornáztatta meg Nikolics újpesti kapust. Megélénkült a meccs, és ezt, többek között Tajti Mátyás kapufát eltaláló lövését már az időközben Felcsútról megérkezett Marco Rossi szövetségi kapitány is a helyszínen láthatta.
Cserélt a Fehérvár a folytatásban: Bese és Flores helyett Kalmár Zsolt és Kastrati érkezett a pályára. A Vidi játéka valamelyest feljavult, mégis az Újpest alakított ki komoly helyzetet a 67. percben: Tajti mesteri indításával Csoboth futott el a szélen, de a beadása nem volt pontos, az érkező Kiss Tamás lemaradt róla. A másik oldalon a játékvezető volt a főszereplő: Kastrati ugratta ki Schönt, aki hosszan tolta meg a labdát, majd átesett Nikolics kapuson.
Andó-Szabó elsőre 11-est ítélt, de a VAR segítségével visszavonta az ítéletét, ahogy a kapusnak felmutatott sárga lapot is érvénytelenítette.
Erősödött a Vidi-nyomás: Christensen pontos beadása a kapuval szemben üresen találta Kenan Kodrót, a fehérváriak bosnyák csatára azonban a kaput sem találta el. Percek múlva ez összejött neki, hatalmas kapufát lőtt.
Bő tíz perccel a vége előtt összejött a fehérváriak egyenlítő gólja: Tajti rossz szabadrúgása után gyors hazai akció futott a pályán, Schönhöz került a labda, a szélső pontosan adott középre. Érkezett Kastari, és három lépésről a léc alá lőtte a Vidi egyenlítő gólját.
Schön Szabolcs (guggol) okkal örült a Vidi sikerének Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton
Grzelak cserélt, és az új ember, Karamoko az első labdaérintéséből szerezte meg a Fehérvár vezető, mint később kiderült, győztes gólját: Kastrati rossz jobb oldali beadása után Kiss Tamás középre fejelte a labdát, az ott tartózkodó francia csatár mellre vette az elé pattanó labdát, majd bezúdította azt a léc alá. És ezzel megnyerte a meccset a Vidinek.
A Fehérvár a legutóbbi hat hazai meccsén veretlen maradt, a győzelmének köszönhetően feljött a tabella ötödik helyére, az Újpest maradt a harmadik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!