Ilyen vb-aranyunk sem volt még: egyhangú szavazással született meg utólag!

A Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) vezetősége ma a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) köszöntötte a sportág újdonsült, immár 22. hazai világbajnokát, Losonczi Dávidot. Mint ismert, a Nemzetközi Birkózó-szövetség (UWW) hétfőn közölte, hogy a szeptemberi, belgrádi vb-n a kötöttfogású 87 kilogrammos döntőjében alulmaradó Losonczi is világbajnok lett utólag, mert a fináléban súlyos bírói hiba történt.

2023. 11. 15. 16:22
Fotó: ROTH TAMAS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerb elnök már a vb-n elnézést kért Losonczi Dávidtól

Bacsa Péter, az MBSZ alelnöke, hogy az UWW elnökségi tagja elárulta, a döntéshozó testület múlt pénteki ülésén terjesztették fel Losonczi belgrádi fináléjának kérdését, amelyhez Nenad Lalovics, a UWW szerb elnöke érzelmileg is közelített, hiszen már a vb-n személyesen kért elnézést Losonczitól. Kisebb vita és érvelések után a tagok egyetértettek abban, hogy súlyos bírói tévedés történt, majd egyhangúan szavazták meg a birkózónknak is a vb-címet, noha a jelenlegi szabályok 1997 óta nem ismerik az óvás intézményét. 

Losonczi Dávid zárásképpen elmondta, nagy motivációt adott ez a kései, de jogos elismerés ahhoz, hogy minden erejével készüljön a párizsi olimpiára.

Borítókép: Losonczi Dávid édesapjával, Losonczi Ottóval, az ESMTK szakosztály-elnökével (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.