A Fehérvár FC csütörtökön közlemény adott ki, amelyben többek között a következő szerepelt: „Az elmúlt hónapokban a lelátón helyet foglalók kisebb csoportja már a bemelegítés első percétől kezdve minősíthetetlen stílusban, fenyegetően lép fel az első csapat egyik játékosának irányában.” A grammatikai szempontból kifogásolható mondatból nem derült ki, vajon melyik játékosra gondolt a Fehérvár FC vezetősége. Kiderült, Kovács Dániel kapusról van szó, aki a Nemzeti Sportnak elmondta, bocsánatot kér és lezártnak tekinti az ügyet.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/12/DZ4A1UH-1k8RfdDYaAzsvauQDJ3ei2z15IgkLSo2Aic/fit/960/720/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NiMzEyYjNjNDQ3MTRjYjY4ODU2NjBjMjY3NTA5MTA2.jpg)
„Először is szeretném megköszönni a Vidinek és a társaknak, hogy kiálltak mellettem, ez sokat jelent számomra. A történet előzménye röviden: az előző idény utolsó bajnokiján maradtunk bent az NB I-ben, a Vasas otthonában ikszeltünk. A lefújás után a gyenge idény miatt érthető módon érezhető volt a feszültség, s én intettem a többieknek, hogy menjünk be az öltözőbe. Ezután hajnalban az egyik vezérszurkolótól kemény stílusú üzenetet kaptam, amelyre rosszul reagáltam, hibáztam, elismerem a felelősségemet ebben, elnézést kérek. Már négy és fél éve a Vidi játékosa vagyok, lejátszottam hetvenöt NB I-es bajnokit a klub színeiben, a Fehérvár a szívügyem, a csapat a legfontosabb számomra. A célom, hogy visszajussunk oda, ahová a klub való, az első három hely egyikére. Szeretném magam mögött tudni ezt a történetet, részemről lezártnak tekintem” – mondta Kovács.
Tehát akkor nem látunk több ilyen drapériát a MOL Aréna Sóstón.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/12/vclDF1Dc7yGoMEF1v5i3h_uUFQU96J_Z6l89A04mfTE/fit/750/497/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjMzllNmIwNTVkOTQ1YmE4YTEzZWNjNGQ0ZGRmNTQy.jpg)