Újpest: Vignjevics megfejtette, hogy mi a baj a csapatával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Folytatódott a hét végén az Újpest mélyrepülése a labdrúgó NB I-ben. Nebojsa Vignjevics csapata a kieső helyen álló Kisvárda otthonában kapott ki 4-0-ra, és immár hét mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban. Az idei utolsó forduló és a Kisvárda elleni súlyos vereség után Vignjevics megfejtette a kudarc okát.

2023. 12. 17. 9:16
VIGNJEVICs, Nebojsa
Budapest, 2023. augusztus 12. Nebojsa Vignjevics, az újpesti csapat szerb vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Újpest FC - Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. augusztus 12-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Az edző továbbra is határozottan állítja, hogy 

úgy érzem, az öltöző velem van, hiszen korábban, amikor jobb eredményeink voltak, akkor is ugyanez az öltöző volt.

Majd megismételte a stratégiáról alkotott gondolatait: – Tudjuk az okát, hogy miért nem vagyunk sikeresek, nem a mérkőzésekről, hanem az elhibázott stratégiáról van szó, ezen kell javítanunk.

Az Újpest a nyolcadik helyen áll a 12 csapatos NB I-ben. Vignjevics csapata hét ponttal előzi meg a tabellán a kieső helyen álló Kisvárdát.

Borítókép: Nebojsa Vignjevics (Fotó: Nemzeti Sport)

A Kisvárda–Újpest mérkőzés összefoglalója:

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.