Nem történt meglepetés a MOL Magyar Kupa-nyolcaddöntők szerdai játéknapjának délutáni programjában. Pedig a Mezőörs nem járt messze tőle: a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban szereplő alakulat 1-0-s hátrányból egyenlített a hétfőn kinevezett új vezetőedzővel, Gera Zoltánnal érkező Vasas ellen, hosszabbításra mentve a mérkőzést. A tizenegyespárbajban végül az döntött, hogy Kerékgyártó Dávid a harmadik párban hibázott, ezzel 5-4-re a másodosztályban szereplő budapestiek nyertek, a hazaiak azonban így is büszkék lehetnek teljesítményükre. Később magabiztosan jutott tovább az NB I-es csapatok közül az MTK Budapest, a Kecskemét, valamint a Kisvárda is.

Büntetőből szerzett vezetést a vendégcsapat
Ilyen előzmények után következett a nap rangadója, a DVSC és a Ferencváros összecsapása. A két együttes nem sokkal korábban, február 10-én a bajnokságban is megmérkőzött egymással, akkor 2-1-re a vendégek nyertek. Ahhoz a meccshez képest több komoly változtatást hajtott végre a magyar bajnok vezetőedzője, Dejan Sztankovics, aki Dibusz Dénes helyett ezúttal Varga Ádámot állította a kapuba, de a korábban mellőzött Muhamed Besic is megkapta az esélyt, csakúgy, mint a télen igazolt Edgar Szevikjan. Az utóbbi hetekben gólerős Varga Barnabás ezúttal csak a kispadon kezdett. Érdekesség: a Ferencváros kezdőcsapatában a kapus volt az egyetlen magyar játékos a MOL Magyar Kupában...
A kezdésre összejött tízezer néző a Nagyerdei Stadionban, ahol a futballhangulatról a hazai ultrák gondoskodtak, látványos pirotechnikai bemutatójuk, és az azzal járó füst azonban nem akadályozta meg a pontos meccskezdést. A találkozó első helyzete Bárány Donáté volt, a 23 éves magyar támadó viszont közelről Varga Ádámba lőtte a labdát. A 7. minutumban Ferenczi János próbálkozott meg egy távoli lövéssel, ám ő nem talált kaput. Lelkesen kezdtek a debreceniek, a 18. percben Dzsudzsák Balázs is megkínálta egy lövéssel Vargát. Az Újpestnek vasárnap még ötöt rúgó Ferencváros a kupameccs első szakaszában egyáltalán nem jelentett veszélyt a debreceniek kapujára, Stjepan Loncar gyenge lövése volt az első „helyzetecske” a 22. percben. Ekkortájt a pontatlan passzok miatt fájhatott Sztankovics edző feje.