Arra egyelőre nem gondol Balogh Botond, hogy máris bejátszotta magát a kezdőbe Rossinál: – Teszem, amit tennem kell, próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani, de tudom, hol a helyem ebben a csapatban. Megkaptam az esélyt, de ez még nem a végcél, még keményebben szeretnék dolgozni, hogy ennél is több lehetőséget kapjak.
Olaszországban Rossi titkáról kérdezgetik
Balogh tavaly november óta egyre többet játszik a Parmában, amelynek színeiben ebben az idényben tizenöt bajnokin lépett pályára a Serie B-ben, a csapat pedig nyolcpontos előnnyel az első helyen áll, jó eséllyel feljuthat az olasz élvonalba az idény végén.
– Olaszországban egyre több játékos kérdezget arról, mi történt nálunk, hogy egyre erősebbek vagyunk – árulta el Balogh, aki Marco Rossi személyével magyarázza a már tizenhárom meccse veretlen magyar válogatott sikerét. – A mester egyedi stílusa, amit behozott, úgy látszik, működik.
A fiatal védőre a közelgő Európa-bajnokság és a Serie A-ba való feljutás esélye miatt is izgalmas hónapok várnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!