Nagelsmann kitart Neuer mellett
A szombati kínálat egyik kiemelkedő összecsapása a francia–német (21.00, tv: Spíler2) találkozó lesz. A német szövetség szerdán jelentette be, hogy sem Franciaország, sem pedig a március 26-án, Frankfurtban, Hollandia ellen sorra kerülő mérkőzésen nem léphet pályára Manuel Neuer, aki azt követően hagyta el a csapat edzőtáborát, hogy a combjában kisebb izomszakadás keletkezett. A 37 éves, világbajnok kapus az első diagnózis szerint várhatóan két hétig lesz harcképtelen. Neuer kiválása miatt Marc-Andre ter Stegen véd a két felkészülési találkozón, de Nagelsmann közölte, hogy a Barcelona kapuvédője csak átmeneti megoldás lesz.
– Manuel csak kisebb sérülést szenvedett, nem nyolc hónapra dőlt ki. Szerencsére két világklasszis kapusunk van, és most Marc jut lehetőséghez – jelentette ki a franciák elleni mérkőzés helyszínén, Lyonban a szakvezető, aki hozzátette: Neuer lesz a magyar válogatottal azonos csoportban szereplő németek első számú kapusa a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A kontinenstorna A csoportjában június 19-én, Stuttgartban rendezik meg a magyar–német találkozót. Ebben a négyesben szerepel még a skót és a svájci együttes is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!