Nyilasi, Törőcsik, Ebedli, a vidékiek közül Pásztor, Csapó, Dárdai – a hetvenes–nyolcvanas években még nem volt könnyű kitűnni azzal, ha valaki technikás labdarúgó volt. Müller Sándornak sikerült. Talán nem bántjuk meg azzal a Vasas drukkereit, a vékony dongájú középpályás a fradistáktól kapta a legnagyobb dicséretet azzal, hogy őt ők is elismerték, s csak elvétve bántották, pedig 1974-ben az Üllői úti stadionavatón ő volt az ünneprontó, a Vasas az ő góljával nyert 1-0-ra.
A jelenből visszanézve szinte érthetetlen, hogy pályafutása csúcsán miért nem fért be az 1978-as világbajnokságon szerepelt, Baróti Lajos irányította válogatottba. A Vasas egy évvel korábban nyerte fennállása hatodik, máig utolsó bajnoki aranyérmét – az Újpest, akkor még Dózsa és a Ferencváros előtt, ami Müller nélkül aligha sikerülhetett volna. Talán az lehetett a vétke, hogy részese volt az 1976-as olimpiai szereplésért a bolgárok ellen elvesztett párharcnak.
Az elsők között szerződhetett külföldre 1980-ban, s túl a harmincon a belga Royal Antwerpben, majd a spanyol Alicantéban pályafutása másodvirágzását élte, a jó barát, egykori csapattárs Mészöly Kálmán visszahívta a válogatottba, amit azzal hálált meg, hogy jelentős szerepet játszott abban, hogy a nemzeti csapat kijutott az 1982-es világbajnokságra. Mészöllyel több ponton is keresztezte egymásét a pályafutások. A neves elődhöz hasonlóan ő is a III. Kerületben kezdett el focizni, ahonnan a Vasashoz vezetett az útja, igaz, azért került Angyalföldre, mert az MTK-nál eltanácsolták…
Müller Sándor évek óta cukorbetegséggel és érszűkülettel küszködött, a szíve is rakoncátlankodott, bohém természetét, a jó kedélyét mégis egészen a közelmúltig megőrizte. Tartotta a kapcsolatot a korábbi csapattársakkal, akiknek a nevében Kiss László így búcsúzott tőle: „Technikás labdarúgó volt, aki még játszotta a futballt. A hozzá hasonlókból manapság egyre kevesebbet látni a pályákon. Sajnos az élet kegyetlen, egyre több játékostársunkat ragadja el a halál, biztos vagyok benne, hogy odafönn ugyanúgy játszanak, mit annak idején itt lenn tették…”
Müller Sándor hetvenöt évesen hunyt el. Felesége, fia és két lánya gyászolja. És persze több ezer futballszurkoló.
