Reszkethet a Herendi, Norris a pole pozícióban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Formula-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 24 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója az F1-ben. Mellőle csapattársa, Oscar Piastri startolhat majd, míg a harmadik rajthelyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja majd el.

2024. 07. 20. 18:02
. Fotó: .
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A McLaren meglehetősen erős formát mutatott eddig az idei Magyar Nagydíjon, ugyanis a világbajnoki pontverseny 2. helyén álló Lando Norris minden időjárási körülmények között a legjobbnak bizonyult. A brit a leggyorsabb volt a kánikulában megrendezett második edzésen, de a felhős időben is a legjobbnak bizonyult a harmadik szabadedzésen, utóbbin ráadásul megérkezett mögé a csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri.

Az időmérőt követően a három legjobb mosolyából valakinek nem volt őszinte a mosolya  Fotó: Kurucz Árpád

A wokingi alakulat így határozottan magabiztosan várhatta az időmérőt, ám az időközben megérkező esőnek talán pont ők örültek a legkevésbé, hiszen normális körülmények között egyértelműen fő esélyesnek számítottak, így kérdéses, mit hoz számukra az eső. Ami, ahogy jött, úgy ment is az időmérő előtt.

Mindenesetre arra nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, Sergio Pérez számára egyre kritikusabb a helyzet a Red Bullnál. Ugyanis a mexikói pilóta Silverstone után most a Hungaroringen is az időmérő első szakaszában dobta el a Red Bullt – egyszerűen a falnak csapódott –, ismételten a rajtrács végére száműzve magát. Nem csoda, hogy mást sem hallani a paddockban, hogy Péreznek a nyári szünetig van esélye még javítani a helyzetén, különben elveszíti az ülését.

A nagy csapatok pilótái közül nem Perez volt az egyetlen, aki elvérzett a Q1-ben, hiszen Kevin Magnussen az utolsó pillanatban kiütötte a Red Bull Ringen futamgyőztes George Russellt, rajtuk kívül búcsúzott Guanyu Zhou és az Alpine elképesztő hibát elkövető két versenyzője, Pierre Gasly és Esteban Ocon. 
 

Alig több mint két perc volt hátra a kvalifikációs tréningből, amikor Yuki Tsunoda a falnak csapta az autóját, így az utolsó nagy nekifutás a pole pozícióért pár perccel eltolódott, hiszen Pérez balesete után immár másodszor szakították meg az időmérőt. 

Az újrakezdésnél trükközött a McLaren kettőse, ugyanis a pályára felhajtva a lehető leglassabban mentek fel a pályacsíkra, mintegy csökkentve mindenki esélyét arra, hogy egy utolsó gyors kört teljesítsen. Az időmérőt végül a McLaren kettőse nyerte, a herendis sisakban száguldó Lando Norris és Oscar Piastri sorrendben, míg a harmadik rajthelyet Max Verstappen szerezte meg. Mögöttük Carlos Sainz (Ferrari) és Lewis Hamilton (Mercedes) végzett. 

Ez pedig azt jelenti, hogy a Herendi által megalkotott trófea elkezdhet még jobban félni, hiszen a Hungaroringen fél győzelmet jelent az első rajthely. Ráadásul Norris megkapta hátvédnek saját csapattársát, Piastrit, így egy igazán jó csapattaktikával behúzhatja a futamgyőzelmet a Hungaroringen. Vagy láthatunk egy kiélezett csatát házon belül.

– A lehető legjobb pozícióban várhatjuk a vasárnapi futamot, és megnyugtathat minket az a tudat, hogy minden időjárási körülmények között a leggyorsabbnak bizonyultunk eddig. Bízom abban, hogy a lendületünk a versenyre is kitart – jelentette ki Norris az időmérőt követően.

– Természetesen át akarom venni a vezetést, de mindkét autónk ott van az első sorban, nehéz feladat megnyerni ezt a bajnokságot csapatként. Okosak leszünk. Nagyon gyors az autónk, nagyon jól működik ezen a hétvégén, úgyhogy meg akarjuk tartani az egy-kettőt, aztán majd eldöntjük magunk között, kié lesz az első hely – mondta Piastri, aki mindössze 22 ezredmásodperccel kapott ki csapattársától.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.