A héten bemutatkozott a megújított Európa-liga alapszakasza is, amely már az első fordulóban számos remek találkozót hozott. Természetesen a meglepetések sem maradhattak el már az első játéknapon, hiszen az Európa-liga alapszakaszának jövőjét megjósoló Opta Analyst a 2024–2025-ös kiírásának legnagyobb esélyesének a Portót nevezte meg (17,8 százalék), amely hatalmas meglepetésre 3-2-re kikapott a norvég Bodö/Glimt otthonában. A szuperszámítógép által az El fináléjába várt Athletic Bilbao 1-1-re végzett a negyeddöntőbe várt AS Roma otthonában, a sorozat meglepetéscsapatának tartott Slavia Praha simán nyert a Ludogorec stadionjában (2-0), ám a szintén negyeddöntőbe várt Manchester United hazai pályán nem bírt a holland Twentével (1-1), míg az Ajax Amsterdam 4-0-ra verte a Besiktast.
Az egyetlen érdekelt magyar klub, a Ferencváros 2-1-re kikapott Brüsszelben az Anderlechttől, de az az igazság, hogy a zöld-fehérek leendő ellenfelei sem villogtak túlságosan a bemutatkozó találkozóikon. Az éppen jövő csütörtökön a Fradihoz látogató Tottenham Hotspur háromgólos győzelmet aratott azeri vendége, a Qarabag felett a súlyos közlekedési fennakadások miatt az eredetileg kiírt időponthoz képest 35 perc késéssel kezdődött mérkőzésen. Az angol csapatnak nem kezdődött jól a találkozó, mert már a nyolcadik percben emberhátrányba került, ennek ellenére nem sokkal később vezetést szerzett. Térfélcserét követően tíz emberrel is háromgólosra növelték előnyüket a londoniak, miközben a Qarabag büntetőt rontott.
Az angol sztárcsapaton kívül csak az AZ Alkmaar tudott nyerni, a hollandok, Pascal Jansen előző csapata a svéd Elfsborg ellen diadalmaskodtak 3-2-re. A Lisztes Krisztiánt és Fenyő Noahot is a soraiban tudó Eintracht Frankfurt – utóbbi a kispadon ült, előbbi nem tagja a német klub El-keretének – a Viktoria Plzen ellen hazai pályán 3-3-as döntetlennel rajtolt. A német együttes hiába vezetett öt perccel a rendes játékidő letelte előtt, cseh riválisa a hajrában egyenlíteni tudott. Ugyancsak döntetlent ért el a francia Nice gárdája, ők a spanyol Real Sociedad játszottak 1-1-t hazai pályán. A Malmö, a Dinamo Kijev és a PAOK csapata vereséget szenvedett: a svédek hazai pályán kaptak ki 2-0-ra a skót Glasgow Rangerstől, a Dinamo Kijevet a Lazio verte 3-0-ra, míg a PAOK éppen Sallai Roland csapata, a Galatasaray ellen maradt alul 3-1-re.