Ferencváros–Tottenham: a magyar bajnokcsapat az idei főtáblás szereplésének talán legjobban várt mérkőzésével folytatja szereplését csütörtökön kora este, 18.45-kor az Európa-liga alapszakaszában. A rivális a világ egyik legerősebb bajnokságából érkezik, tudja ezt a zöld-fehérek vezetőedzője is, hiszen Pascal Jansen jól ismeri az ellenfelet. ugyanis az edző a csütörtöki ellenfél városában, Londonban látta meg a napvilágot. A holland és angol állampolgársággal is rendelkező szakember egy holland–brit zenész házaspár gyermekeként született, de gyermekként Hollandiába költözött a családjával. Szerdán elmondta, nagyon örült, amikor megtudta, hogy a Tottenhammel játszanak.

– Ha valaki kicsit is ismeri a családi hátteremet, az kitalálhatja, hogy mit éreztem. Jómagam is Londonban születtem, mindent szeretek, ami az Egyesült Királyságból jön, beleértve a Tottenhamet is. Ez a mérkőzés különleges lehet számunkra. Mivel a Ferencváros csapatát vezetem, elsősorban arra fókuszálok, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a fiúkkal – jelentette ki Jansen.
Ám nem ő az egyetlen, aki napi információkkal rendelkezik az angol sztárcsapatról, hiszen a Spurs női csapatának a sztárja az a Csiki Anna, aki a Ferencvárosnál kezdte pályafutását, a korosztályos együttesek után 2015-ben mutatkozott be az első csapatban. A középpályás bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett zöld-fehérben, majd előbb a rendszeresen a BL legjobb nyolc csapata között szereplő svéd BK Häckenhez igazolt, majd idén nyártól erősíti a Tottenham csapatát. Csiki a Fradi.hu kérdésére elárulta, a Feyenoord elleni edzőmeccsen jó játékkal sikerült bemutatkoznia, ami mindig óriási löketet adott neki a folytatáshoz.
– Már a Häckennél is óriásiak voltak az elvárások, elvégre mindig a legjobb nyolc között szerepeltünk a Bajnokok Ligájában. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy ez egy teljesen más szint. Komoly a konkurencia a csapaton belül, de megküzdök a helyemért, végtére is ezért vagyok itt. Ami a bajnokságot illeti, az angol élvonal az első a világon minden statisztikai mutatóban, úgyhogy a legjobb helyen vagyok – fogalmazott a 24 éves középpályás.