Egy hajrágól mentette meg a Nyíregyházát

Útban volt zsinórban harmadik veresége felé a Nyíregyháza, de a 90. percben egyenlített a Zalaegerszeg ellen, így 1-1-es döntetlent játszott otthon a labdarúgó NB I 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2024. 10. 27. 15:52
Döntetlennel ért véget a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg összecsapása
Döntetlennel ért véget a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg összecsapása Fotó: Kelet-Magyarország/Sipeki Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Zalaegerszeg szinte rögtön a kezdés után átadta a területet a Nyíregyházának, amely ugyan komoly mezőnyfölényben futballoztak, de nem tudott veszélyes lehetőségeket kidolgozni. Az MTI beszámolója alapján vendégek az első valamire való próbálkozásukat gólra váltották, a Nyíregyháza első igazi helyzetére az első játékrész ráadásáig kellett várni, de ekkor Gundel-Takács bravúrral védett.

A fordulást követően sem változott a játék képe, a Nyíregyháza irányított, az 59. percben Gresó járt közel az egyenlítéshez, de a kapufa a vendégekkel volt. A ZTE-nek gyakorlatilag minden erejét lekötötte a védekezés, és úgy tűnt, sikerrel jár, de végül a rendes játékidő utolsó percében egy szöglet után a hazaiak kapitánya, Nagy fejelt a hálóba.

Ezzel története 400. élvonalbeli mérkőzésén a Nyíregyháza egymást követő két vereség után szerzett ismét pontot, míg az ZTE nyeretlenségi sorozata négymeccsesre duzzadt.

NB I, 11. forduló

szombat:
Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK 1-1 (1-0), Pancho Aréna, 1422 néző, jv.: Zierkelbach. Gólszerzők: Colley (3.), ill. Bényei (68.)
Fehérvár FC–Debreceni VSC 2-0 (1-0), Sóstói Stadion, 3418 néző, jv.: Bognár. Gólszerző: Gradisar (36., 55.). Kiállítva: Batik (83., Debrecen)
MTK Budapest–Újpest 4-1 (1-1), Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4035 néző, jv.: Antal. Gólszerző: Jurina (15.), Duarte (56. – öngól), Kosznovszky (66.), Molnár Á. (71.), ill. Mucsányi (2.)

vasárnap:
Nyíregyháza–Zalaegerszeg 1-1 (0-1), Városi Stadion, 5822 néző, jv.: Pintér. Gólszerzők: Nagy D. (90.), ill. Mim (15.) 
Paks–Kecskemét 1-0 (1-0), Paks, 3005 néző, jv.: Derdák. Gólszerző: Ötvös (45+4., 11-esből)
ETO FC Győr–Ferencváros 17.45

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.