A lányoknak nem ez volt az első közös versenyük, de ezúttal csaknem négyórás csúszás után léptek színpadra, vasárnap este fél tizenegykor. A duó még a hátrányos helyzetből is előnyt csiholt, összesen 168 pontot kaptak a produkcióra. A felkészítő edzőjük és mentoruk Molnár Hajnalka volt, a székesfehérvári Hajnal Mozgástér vezetője. A második helyre 132 ponttal a görög páros került.
Eszter 14 éves, kilencedik osztályba jár, Zsuzsa 12, ő hetedikes. A lányok az edzéseken találkoztak, és ott barátkoztak össze. Zsuzsa a Magyar Nemzetnek a bravúr után arról beszélt, hogy a jövőben szeretné magát kipróbálni másban is, színésznek készül, és olyan dolgokkal szeretne foglalkozni, amelyekkel megmutathatja a kreativitását, de szívesen kipróbálna egyéb sportokat, így a jégkorongot is.

A POSA Légtorna ART Világbajnokságon a világ 18 országának több mint háromszáz versenyzője vett részt, összesen 377 versenyszámban, érkeztek oda fiatalok az Amerikai Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Izraelből és rengeteg európai országból.
A Magyar Levegősportok Szövetsége országos sportági szakszövetség ötven sportolóval, 57 versenyszámban képviselte Magyarországot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!