Bajnokok Ligája: a győriek tették teljessé a román női kézicsapatok földbe döngölését

A hazai kiütéses siker után a Győr Audi ETO KC a bukaresti találkozón 28-25-re verte a Rapidot.

2024. 11. 17. 17:53
Ezúttal három góllal verte a Győr a Rapidot Fotó: Kisalföld/Nagy Gábor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szintén nagy csatára készültek a Győri Audi ETO KC játékosai, akik az év utolsó BL-mérkőzésén a román fővárosban léptek pályára vasárnap délután. Bár egy héttel ezelőtt Győrben 31–20-ra nyert a sorozat címvédője, a Rapid otthonában – főleg, ha felépülnek a sérült játékosai –, korántsem várt könnyű mérkőzés Per Johansson lányaira. Nos, mint kiderült, aggódni egy pillanatig sem kellett, ugyanis a zöld-fehérek végig vezetve, biztos győzelmet arattak (28-25) a román rivális ellen, és ezzel a sikerrel az első helyen várják majd a folytatást, ami nem lesz egyszerű, hiszen 2025. január 12-én éppen az a dán Odense vár rájuk, akik Győrből is győztesen távoztak.

Biztosan nyert Bukarestben a Győr, ezzel az élen várja a folytatást a BL-ben    Fotó: gyorietokc.hu

Mindkét oldalon voltak hiányzók, igaz, teljesen más okokból kifolyólag. A hírek szerint anyagi problémákkal is küzdő, jó ideje szétesően teljesítő románoknál már nem szerepelt a napokban távozó montenegrói Milena Knezsevics és a spanyol Marta López – ezzel jelentősen gyengült a Rapid –, míg az ETO-nál az indulás előtti utolsó edzésen vállsérülést szenvedő dán Kristina Jörgensen maradt ki. Mindenesetre a győriek komolyan vették a mérkőzést, és címvédőhöz méltóan játszottak, a félidőben már négygólos előnyt szerezve (11-15).

Azt már a múlt vasárnapi CSM-Ferencváros meccsen megtapasztalhatta mindenki, hogy a bukaresti csarnok az Északi-sark időjárását idézi, ám arra azért senki sem számított, hogy ebben a hidegben lefagy a zsűri asztalnál lévő laptop és az optikai egér. Nos, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 39. perc eseménye okozott egyedül izgalmat a találkozón, és az, hogy mindössze három gól lett a két csapat között a különbség, az annak köszönhető, hogy a győriek túlságosan is megnyugodtak a meccs hajrájára. De mielőtt a Rapid nagyon behergelte volna magát abba, hogy akár meglepetést is okozhat, Per Johansson csapata megrázta magát, és a kritikus pillanatokban betalálva lezárták a találkozót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.