Kós Hubert berúgta az ajtót a Duna Arénában – Máris megvan az első világcsúcs a vb-n

Elkezdődött a rövid pályás úszó-világbajnokság Budapesten, a Duna Arénában. Rögtön az első napon rajtkőre lépett és egy egészen fantasztikus országos csúccsal jelezte olimpiai bajnokunk, Kós Hubert, hogy nem „pancsolni” akar 100 háton, és toronymagasan a legjobb idővel jutott tovább a kedd kora esti rendezendő középdöntőbe. A pályafutása utolsó versenyén induló Kapás Boglárka ugyan odatette magát a 400 gyorson, de nem tudott futamából továbbjutni. A magyarok közül hatalmas országos csúccsal döntős a 4×100 méteres gyorsváltó, valamint ott lesz az esti programban 50 pillangó középdöntőjében a szám volt világcsúcstartója, Szabó Szebasztián.

2024. 12. 10. 12:44
20241209_111_KAR
Kós Hubert elképesztő országos csúccsal kezdte a vb-t Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Példátlanul sűrű évük van az úszóknak, hiszen volt 2024-ben nagymedencés vb Dohában, aztán Európa-bajnokság Belgrádban, olimpia Párizsban, zárásként pedig következik a rövid pályás vb Budapesten. Talán éppen ez az oka, hogy néhány világsztár – az olimpia legnagyobb úszósztárja, a négy egyéni számban győztes francia Léon Marchand, az olaszok két klasszisa, Thomas Ceccon és Nicolo Martinenghi, valamint az olimpia ír bajnoka, Daniel Wiffen, illetve a magyarok közül Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid – kihagyja a hétfőn reggel kilenckor elkezdődött rövid pályás világbajnokságot.

KÓS Hubert
Kós Hubertre tényleg hatnak a karácsonyi dalok: hatalmas országos csúccsal kezdett 100 háton. Fotó: MTI/Derencsényi István

Mindenesetre ez nem zavarja a magyar szurkolókat, akik óriási lelkesedéssel készülnek a budapesti vb-re. Az már biztos, hogy a minden nap 17.30-kor kezdődő döntős programokra gyakorlatilag telt ház van, a Duna Arénában Magyarország 2017-ben és 2022-ben nagy medencés vb-t rendezett, és a jó élmények mágnesként vonzzák a rajongókat a lelátóra. És bizony már kora délelőtt megérte kilátogatni, ugyanis Kós Hubert egészen parádés országos csúccsal jutott be 100 méter méter háton a középdöntőbe a budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján.

A 200 m háton Párizsban olimpiai bajnok magyar klasszis 49,12 másodperces időt úszott a 0-s pályán, ezzel Bohus Richárd 2019-es 50,58-as csúcsát adta át a múltnak. Ez az idő – mellyel első helyen jutott tovább – a második legjobb az idei világranglistán, amelyet a vb-ről hiányzó orosz Kliment Kolesnyikov vezet 49,07-tel. A szám középdöntőjét hétfőn, 18.34 órakor rendezik.

– Nagyon örülök ennek az időnek, ugyanis az olimpián nem tudtam megcsinálni száz háton, amit szerettem volna, remélem, ezúttal sikerülni fog – nyilatkozta a vegyes zónában Kós, aki megjegyezte, edzőjével, Bob Bowmannel készültek is a 0-s pályára. Hozzátette, ezen a világbajnokságon, az olimpiával ellentétben nemcsak jól szeretne úszni, hanem ki is szeretné élvezni a versenyt. Úgy tűnik, nagy élvezetben lehet majd része…

20241108_1008_SZM
Kapás Boglárka ugyan kiúszta magát, de nem jött össze a döntő 400 gyorson. Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Pályafutása utolsó versenyén induló, és a közönség szimpátiáját duplán-triplán élvező Kapás Boglárka első nekiugrásra nem tudott döntőbe kerülni. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszis ugyan mindent megtett a 400 méteres gyorsúszás második előfutamában, teljesen kiúszta magát, ám a szingapúri Ching Hwee Gan mögött elért második helye 4:06,58 perces idővel, összesítésben csak 17. helyre volt elegendő, és így nem került be a hétfő esti döntőbe. A pillangószámokban viszont meglehet a hőn áhított finálé. A szám másik magyarja, Késely Ajna, 4:03,14-gyel a 11. lett, azaz ő is lemaradt a döntőről.

– Nem igazán aludtam éjszaka, éreztem, hogy ez most egy különleges alkalom. Már a bevonulásnál nagyszerű volt hallani a magyar szurkolókat, boldog vagyok, hogy itt vonulhatok vissza – nyilatkozta a vegyes zónában Kapás Boglárka.

A férfiaknál 50 m pillangón Szabó Szebasztián korábbi világcsúcstartóként, és a legutóbbi rövid pályás vb egyetlen magyar dobogósaként várta a rajtot. A szám 2021-es Európa-bajnoka 22,18 másodperccel összesítésben a hetedik helyen lépett tovább. A legjobb idővel a svájci Noé Ponti zárt, aki mindössze három századra volt 21,50-es világcsúcsától. Szabónak – a saját elmondása szerint is – nem úgy sikerült ez az esztendő, ahogyan szerette volna, ugyanakkor ahogy fogalmazott, talán ez a világbajnokság jó alkalom arra, hogy visszatérjen egy sikeresebb útra. A középdöntővel kapcsolatban megjegyezte, mindenképpen agresszívabban kell úszni délután, és a forduló után egy hosszabb víz alatti munkára van szükség.

20240801-CSS_2588
Még a 4×100-as gyorsváltó tagjai sem hitték el, milyen remek országos csúccsal lettek finalisták. Fotó: Csudai Sándor

A 4×100 méteres gyorsváltók küzdelmeiben a Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Senánszky Petra, Ábrahám Minna összeállítású négyes 3:31,36 perces hatalmas országos csúccsal a negyedik helyen jutott az esti fináléba. Ez a kvartett a 2021-es Abu-Dzabiban rendezett vb-n, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Pádár és Késely Ajna által felállított 3:36,20-as rekordot adta át a múltnak. A vegyes zónában mind a négyen elmondták, a fináléban, őrjöngő hazai közönség előtt még ennél is sokkal jobb időt szeretnének úszni. Ha képesek lesznek erre, akár a dobogóért is harcban lehetnek.

Kevesebb mint másfél órával a rajt után után megszületett az első világcsúcs is a Duna Arénában zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon: az amerikai Gretchen Walsh a keddi nyitónapon az 50 méter pillangó előfutamában érte el minden idők legjobb eredményét. A kétszeres olimpiai bajnok, 21 éves versenyző 24,02 másodperces idővel csapott célba, ezzel a svéd Therese Alshammar 2009-es, 24,38-as rekordját adta át a múltnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.