Gróf Dávid vagy Varga Ádám? A Fradi érdeke egyértelmű

Hat évvel azután, hogy először leigazolta a Ferencváros, hétfőn újra visszatért a magyar bajnokcsapathoz Gróf Dávid. A 35 éves kapussal együtt már öten vannak ezen a poszton a Fradi keretében, valójában viszont Dibusz Dénes felépülésééig csak ketten számíthatnak arra, hogy védeni fognak. Gróf mellett Varga Ádám, aki az AZ Alkmaar és az MTK ellen is helyettesítette Dibuszt. Vajon melyikük élvezi majd Robbie Keane bizalmát?

2025. 02. 04. 5:05
VARGA Ádám, Ferencváros, kapushelyzet
Jelenleg Varga Ádám a Ferencváros elsőszámú kapusa. Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dibusz távollétében a hierarchiában következő, korábban éles helyzetben is bizonyító, 25 esztendős Varga Ádám kapta meg a bizalmat, amellyel élt is – elég talán azt kiemelni, hogy az AZ Alkmaar elleni, múlt csütörtöki El-meccsen 4-3-as állásnál fontos pillanatban mutatott be bravúrt a hajrában.

Gróf Dávid leigazolását az indokolta, hogy Varga Ádám mögött nincs olyan kapus, akit kockázat nélkül be lehetne vetni fontos mérkőzéseken.

A 35 éves Szécsivel ugyan egyetlen alkalommal előfordult már (2023. május 28-án, Mezőkövesden), hogy élvonalbeli bajnokin védte a Ferencváros kapuját, mégis, az ő szerepe más a klubnál, vagy ahogy a kapusedző, Balogh Tamás fogalmazott egy korábbi interjúban, „más pozíciót foglal el a csapaton belül”. Jelenléte főként az edzéseken, az egymás elleni játéknál, illetve a lövőgyakorlatoknál kulcsfontosságú.

Radnóti Dániel pedig mindössze 18 éves, eddig az NB III-ban szereplő tartalékcsapatban szerzett tapasztalatokat a felnőtt futball világában, a nemzetközi porond, de még az NB I is túl nagy teher lenne neki. Erre persze éppenséggel rá is cáfolhatna az ifjú kapis, de az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás elárulta: jelenleg Radnóti sem tud teljes értékű munkát végezni.

 

Ez lehet Gróf szerepe a mai Fradiban

Akár a hazai focivilág egyik nagy sztoriját is írhatja tehát Gróf Dávid, aki hat év múltán, már pályafutása végső szakaszához közeledve új esélyt kap korábbi klubjánál, ahol ráadásul ezúttal nem is a korábbi posztriválisát kellene legyőznie.

Mégis nehéz elképzelni, hogy Gróf kiszorítaná Varga Ádámot. A Ferencváros érdeke sokkal inkább az, hogy ebben a kényszer szülte helyzetben Varga minél több éles mérkőzésen „edződjön”, hiszen életkoránál, múltjánál és eddigi teljesítményénél fogva ő lehet az, aki idővel átveszi majd az idén 35 éves, ám egyszer bizonyosan visszavonuló Dibusz Dénestől a stafétát.

Gróf sokkal inkább a nyugodt hátteret biztosíthatja a Ferencvárosnál: amennyiben az igencsak sűrű program közepette Varga bármi (eltiltás, betegség, sérülés) miatt harcképtelenné válik, Gróf Dávid személyében Robbie Keane vezetőedző egy olyan kapussal számolhat, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy akár az Európa-ligában is bevethető legyen.

A Ferencváros legközelebb február 5-én, szerdán vív bajnoki mérkőzést, ekkor pótolja majd a Zalaegerszeg elleni, korábbról elhalasztott bajnokiját. Ezt követően február 8-án, vasárnap rangadó vár a zöld-fehérekre az NB I-ben jelenleg azonos pontszámmal álló Puskás Akadémia vendégeként.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.