Imane Helif olimpiai bajnoki címe a tavalyi év egyik legnagyobb botránya volt, hiszen a NOB annak ellenére engedte őt versenyezni, hogy korábban a sportági világszövetség, az IBA kitiltotta őt a 2023-as világbajnokságról, mivel a szervezet állítása szerint megbukott a nemiségi vizsgálaton. Az algériai bokszoló ezek után ellentmondásos győzelmeket aratott Párizsban, többek között a magyar Hámori Luca ellen is.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/BGVeIMfT0Y2YBC1oT2kkLiLbrKgRT4cw_kouRJKNSHw/fit/1200/789/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NDFkZGQ5YTAzNDQxOWM4MTQ5NGYxMTA1NjFjOTQw.jpg)
Azóta ráadásul nyilvánosságra került egy orvosi jelentés, amely szerint Helif biológiailag férfi, konkrétabban nincs méhe, viszont vannak belső heréi a hasüregében és mikropénisze is. Az IBA pedig tartotta magát a korábbi álláspontjához, így 2023-hoz hasonlóan az idei vb-sem engedi indulni Helifet március 8–15. között a szerbiai Nisben. Ezen a vb-n egyébként a bombaformának örvendő Hámori Luca, meg úgy általában a magyar küldöttség sem indul, mivel a hazai szövetség átlép az IBA-tól az új nemzetközi szövetséghez, a World Boxinghoz.
Imane Helif nem hagyja annyiban, hogy újabb vb-től tiltották el. Az algériai olimpiai bajnok a több mint kétmillió követővel rendelkező közösségi oldalán kemény hangvételű közleményben reagált az őt negatívan érintő döntésre.
Imane Helif mostantól beleáll a harcba
Helif azzal kezdi mondandóját, hogy nyolc éve küzd az álmaiért, rengeteg áldozatot hozott azért, hogy a hazáját büszkévé tehesse az olimpiai színpadon, és továbbra sem hátrál meg a kihívások elől. Szerinte az elmúlt két évben személytelenítették őt, politikai viták tárgya lett, miközben alapvető hazugságok és dezinformációk jelentek meg róla.
„A hallgatás nem opció többé” – hirdetett háborút Helif, majd rátért a lényegre: – „Az IBA ismét alaptalan, hamis és sértő vádakat fogalmazott meg velem kapcsolatban. Ez az ügy nemcsak engem érint, hanem a sportban a tisztességes eljárást érintő szélesebb körű elveket is. Minden jogi eszközt megragadunk annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás érvényesüljön.”
A közlemény végéhez érve pedig Helif ígéretet tesz: „Én nem megyek sehová. Harcolok a ringben, harcolok a bíróságon és harcolok a nyilvánosság előtt is, amíg az igazság nem győz.”