Friss még az élmény, nem lehet elfelejteni, hogy a januári férfi-kézilabdavilágbajnokságon a varasdi helyszínen (is) mennyi üres hely volt a csarnokban. Csődöt mondott a sportturizmus. Mi, magyarok azt gondoltuk, hogy a határhoz közeli helyszínen sok honfitársunk drukkol majd válogatottunknak. Csalódnunk kellett, ez a csalódás azért is volt erős, mert nem volt olyan régen a 2018-as férfikézilabda Európa-bajnokság, amelyen szintén Varasdon játszott a magyar csapat. A hét évvel ezelőtti eseményen sokkal több magyar drukker jelent meg, mint most. Arról meg már tényleg nem is szólunk, hogy 2003-ban, amikor a magyar női kézilabda-válogatott vb-döntőt játszott Zágrábban a franciák ellen, 9000 magyar drukker kelt útra. Jó, az egy világbajnoki aranyéremről döntő mérkőzés volt, de a változás akkor is szembetűnő.
A sportturizmus halála lesz az esztelen harácsolás?
A 2025-ös férfi-kézilabdavilágbajnokságon azonban nem csak a horvátországi helyszínek küzdöttek azzal, hogy ne üresen ásítozó csarnokokat mutassanak a tévékamerák.
A vb egy másik társrendező országában, Norvégiában a mostani eseményre épült Unity Arénában akkor sem tudták megtölteni a csarnokot, amikor a házigazda norvég csapat lépett pályára.
Ez pedig komoly döbbenetet okozott az északi országban. Már csak azért is, mert ebben a régióban (Oslo és környéke) csaknem kétmillió ember él, de ebből a magas lélekszámból sem volt 12 ezer olyan drukker, aki kiment volna a norvég csapat mérkőzésére.
Az elmúlt években a sportturizmust megrogyasztó tények:
- a magas jegyárak,
- az elszálló szállásárak,
- a sporteseményeket rendező szövetségek hihetetlen harácsolása.
Az okok feltárásához nem kell régésznek lenni: mind Varasdon, mind Oslóban a nagyon magas jegyárak voltak a riasztóak.
A varasdi csoportmeccsekre elkért 80 euró (közel 35 ezer forint) akkor is iszonyatosan magas,
ha ezért egy nap két meccset lehetett megnézni. (Az más kérdés, hogy egy magyar drukkert mennyire érdekli a Guinea–Észak-Macedónia meccs, miközben ő a magyar–holland ütközetre kíváncsi.) Teljesen világos, hogy egy család (legyenek hárman) nem fog kifizetni 105 ezer forintot három jegyért. Ez pedig csak a belépők ára, akkor még nem beszéltünk az utazási költségekről vagy arról, hogy esetleg enni és inni is kellene valamit.
Az amúgy nagyon gazdag Norvégiában is megnézik a drukkerek, mire adnak ki pénzt. Az, hogy az IHF és az EHF sorozatban Skandináviában rendezi meg a kézilabdás világeseményeket, szintén nem arra ösztönzi az ottani szurkolókat, hogy mindenáron kimenjenek meccset nézni. Aztán az sem segít, hogy egy naptári év alatt három nagyon komoly férfi-kézilabdavilágverseny zajlott le (2024 januárjában az Európa-bajnokság, 2024 nyarán az olimpia, majd 2025 januárjában a világbajnokság), így kijelenthető: nagyon kevés olyan norvég (és magyar) drukker van a világon, aki ezt megengedheti magának.
Tényleg csak kíváncsiság miatt kerestük vissza az 1995-ös magyar–osztrák közös rendezésű női kézilabda-vb jegyárait. Budapesten a Körcsarnokban, illetve Győrben a Magvassy Mihály csarnokban
egységesen 500 forint volt
akkor egy belépő. Mindez harminc évvel ezelőtt, de azért az világosan látszott, hogy a szervezőket nem az mozgatta, hogy mindenképpen lehúzzák a szurkolókat.
Még mindig Norvégia: botrány és lehúzás az északisí-vb előtt
Maradjunk még mindig Norvégiában, ahol február 26-án kezdődik el az északisí-világbajnokság. Mivel a sífutás ebben az országban nemzeti sportnak számít, ez az esemény, s a trondheimi rendezés tényleg az egész ország szívügye. Lenne, ha nem történne meg olyasmi, ami szinte példátlan.
A Trondheimben élő, szoba- vagy házkiadással foglalkozó lakosok egyszerűen megőrültek.
Mással nem lehet magyarázni azt, hogy olyan szobaárakat állapítottak meg, amelyet normális ember nem fog kifizetni. Minden kérdésre ugyanaz a válasz: nagy az érdeklődés, hihetetlen a kereslet, feljebb kell vinni az árakat. De az, hogy egyes házakban éjszakánként 35 ezer norvég koronát, azaz 1,2 millió forintot kérjenek el, tényleg elképesztő.
A szervezők sem akartak lemaradni. Az eddigi északisí-világbajnokságokon a szurkolókat az erdőbe, hegyre szállító buszok ingyenesek voltak. Trondheimben most ezért is pénzt kérnek – meg amúgy mindenért. Az eddig éjszakánként 400 koronába kerülő lakóautó-parkoló ára hirtelen 1100 koronára emelkedett, azaz majdnem háromszoros drágulásról beszélhetünk.
A norvég sajtó pedig hiába írta szakmányban a kritikus cikkeket, hiába őrjöngenek a szakértők, hogy ezt így nem lehet, nincs változás. Úgy tűnik, hogy Trondheimben és környékén mindenki ebből a vb-ből akar meggazdagodni.
A magyar helyzet is elgondolkodtató
2024 decemberében a női kézilabda Európa-bajnokságon Debrecenben a magyar válogatott mérkőzésein sem tudtak minden esetben telt házat varázsolni a szervezők. Akkor olyan magyarázatokat hallottunk, hogy a karácsony közeledtével az emberek inkább ajándékokat vásárolnak, s nem kézilabda-mérkőzésekre mennek. Az önmérséklet – sajnos – Magyarországon sem mindig jellemző.
A magyar férfi-kosárlabdaválogatottnak tényleg minimális esélye van arra, hogy kijusson az Európa-bajnokságra. Az utolsó hazai Eb-selejtezőre Izland ellen Szombathelyen kerül sor 2025. február 20-án. Mivel a továbbjutási esélyek tényleg minimálisak,
az ember azt gondolná, hogy olcsóbb jegyárakkal igyekeznek a Savaria Arénába csábítani a nézőket.
Ehhez képest a 6-8 ezer forintos jegyárak nem éppen barátságosak.
Csak a foci?
Ugyanakkor érdemes volt megfigyelni azt a magyar szurkolói népvándorlást, amely a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságon volt jellemző. Mintha ebben a sportágban tényleg nem számítana a pénz, a kiadás. E cikk szerzője is ismer olyan drukkert, aki hosszú hónapokon át gyűjtögetett arra, hogy ott lehessen a magyar csapat egyik meccsén Stuttgartban.
Sokaknak ez az esemény milliós tétel volt a kiadási oldalon,
ennek ellenére sem riadtak vissza attól, hogy a jegysorsolásra jelentkezzenek. Az UEFA büszkén adta közre, hogy az Eb-résztvevő országai közül a legnagyobb szurkolói érdeklődés hazánkból érkezett.
Természetesen a német szállodásokat és panziótulajdonosokat sem ejtették a fejükre: olyan harácsolás vette kezdetét, amely ritkán látható a világon. Mással nem lehetett magyarázni azt, hogy egy – a semmi közepén, Bajorország déli csücskében megbúvó kis faluban – olyan panzióban,
amely normál esetben 60 euróért kínál szobát, az Eb ideje alatt 300 eurós árral dolgoztak.
Bármennyire is döbbenetes volt mindez, a szállásadók szinte biztosra mentek. Tudták, hogy ennek a rengeteg szurkolónak (és az Eb-re érkezett több ezer médiamunkásnak is) aludniuk kell valahol.
Mégis kinek az olimpiája?
A 2024-es párizsi olimpia nagy húzásának tűnt, hogy a szervezők 24 eurós (azaz közel 10 ezer forintos) jegyeket is kínáltak. Ezek a belépők a helyszíneken csak korlátozott kilátást biztosítottak, de egy nyári olimpia esetében a 24 eurós jegy tényleg nagyon kedvező. Ám a drukkerek (köztük a magyarok is) hiába keresték ezeket a belépőket az online jegyvásárlási rendszerben. Kiderült ugyanis, hogy a nagyon olcsó tiketteket a szervezőbizottságban dolgozók vásárolhatták meg, akik éltek is ezzel a lehetőséggel.
A párizsi játékok szervezői nem felejtették el duplájára emelni a metrójegyek árát, a szállások áráról már nem is kell beszélni. Ráadásul az olimpia esetében előbb kezdték el árulni a jegyeket, mint ismert lett volna az összes csapatjáték olimpiai menetrendje.
Aki azt megvárta, hogy mikor játszik pontosan a magyar csapat, az nem jutott jegyhez,
mert addigra mindent felvásároltak. Úgy is, hogy nem lehetett tudni, mikor játszanak a csapatok. Ez már a teljes nonszensz kategóriája. De az is, hogy az úszás döntőire 680 euróért adtak jegyeket, amely negyedmillió forintot kóstált.
