Mint arról beszámoltunk, a válogatottszünetben Robbie Keane átmenetileg elhagyta Budapestet, és a Ferencváros edzőközpontja helyett a Tottenham Hotspur stadionjában jelent meg. És ha már ott volt, vágott is három gólt az AC Milan kapujába a két csapat legendáinak jótékonysági mérkőzésén, amelyet vasárnap 6-2-re nyertek meg a londoniak.

Keane eredetileg Liverpoolba tartott
Ez elismerésre méltó teljesítmény volt a Ferencváros 44 éves vezetőedzőjétől, ám Liverpoolban nem emiatt számoltak be Keane produkciójáról. Az ír szakember ugyanis játékosként egy rakás csapatnál megfordult, köztük a Liverpoolnál is – igaz, csak fél éven keresztül és 28 mérkőzés erejéig öltötte magára a Vörösök mezét a londoniaknál lejátszott 306 meccshez képest.
Mégis úgy volt, hogy Keane a Liverpool színeiben tér vissza a múlt hétvégén, hiszen a klub legendái szombaton szintén egy barátságos meccsen szerepeltek, Peter Crouch duplájával 2-0-ra múlták felül a Chelsea egykori legjobbjait. Keane-t az elsők között jelentették be még decemberben, mint a liverpooliak egyik futballistáját, de aztán szombaton már nélküle futottak pályára a Vörösök.
Bár persze előfordul, hogy a kötelezettségei miatt egy-egy játékos visszamondja a szereplést, ám mint azt a Liverpool Echo megjegyezte, Keane most jobb ajánlat miatt mondott le az Anfieldre való visszatérésről.
Maga a tréner így nyilatkozott a Tottenham Hotspur vasárnapi összecsapása után: – Mindig jó érzés visszatérni és lőni néhány gólt a szurkolók előtt. Ez egy élvezetes nap volt. A legfontosabb, hogy pénzt gyűjtsünk a Tottenham Hotspur alapítványának. Mi jót szórakozhatunk a pályán, miközben a lehető legtöbb pénz gyűlik össze. Remek volt újra összefutni a srácokkal, felvenni a mezt és a stoplist, viccelődni egy kicsit egymással. Mindenki a maga útját járja, majd néha összefutunk, utána pedig visszatérünk a mindennapokba. Ez csodálatos dolog.
Keane harmadik gólja a meccsen: